hirdetes

6 + 1 fantasztikus tény a Balatonról, amit eddig nem tudtál!

Rékka, ZH

Vannak olyan érdekes, egyben fantasztikus tények, melyeket szinte senki nem ismer a Balatonnal kapcsolatban, éppen ezért most mondok nektek pár dolgot, amitől le fog esni az állatok!

6 + 1 fantasztikus tény a Balatonról, amit eddig nem tudtál, pedig illene!

1.  Balaton helyén korábban tenger volt

A Balaton kiterjedése néhány millió évvel ezelőtt sokkal nagyobb volt, mint most, szinte az egész Kárpát-medence víz alatt volt, szigeteket csak a kisebb-nagyobb hegységek képeztek. Ezt nevezzük az ősi Pannon-tengernek, az idők során a hatalmas víztömeg kiédesedett, majd a folyók szépen lassan feltöltötték hordalékukkal.

2. Európa egyik legnagyobb tava

A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, 77 kilométer hosszúságú, legkisebb szélessége – Tihanynál – másfél kilométer, legnagyobb szélessége – Balatonvilágos és Balatonalmádi között – 12,7 kilométer, átlagos szélessége 7,5 kilométer, felülete pedig 594 négyzetkilométer. A tóban nagyjából 1800 milló köbméter víz van, a vízszínt viszont folyamatosan változik. 

3. A Balaton vize gyógyhatású

A Balaton vize és az iszapos talaj enyhén gyógyhatású, közvetlen környezetben számtalan gyógyforrás található, a XIX. században is kedvelt gyógy turisztikai célpont volt. A víz jót tesz a fájós deréknak, hátnak, végtagoknak is, nincs más dolgunk, csak befeküdni a jótékony vízbe! A következő oldalon folytatom! 

hirdetes

4. Kiszáradt a Balaton

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, de tényleg így van, a Balaton a történelem során nem egyszer kiszáradt már. 1867-ben például olyan alacsony volt a vízszint több helyen, hogy simán át lehetett gyalogolni a déli partról az északira. Szerencsére ma már a víz szintje stabil, hála az emberi beavatkozásnak. 

5. A Balaton vize folyamatosan cserélődik

A víz cserélődéséhez pedig csupán két évre van szükség. A fölösleges vízmennyiség a Sió csatornán vezetődik le, melynek zsilipjével szabályozható a tó vízszintje. A Balatont pedig a Zala folyó táplálja, ezen kívül még nagyjából 30 kisebb állandó és időszakos vízfolyás torkollik bele.

hirdetes

6. A Balaton környékén rejtélyes sírköveket találhatunk

Sokan nem tudják, de Balatonudvar környékén számos rejtélyes sírkövet találhatunk. A sírkövek szív alakúak, feltételezések szerint a 1800-as évek elején készültek, azt azonban mind a mai napig nem tudja megmagyarázni senki, hogy miért készítették, és miért ilyen a formájuk.

+1 Balatoni települések

Összesen 179 település található a Balaton környékén, érdekesség, hogy 155 000 fő az átlagos lakosság, nyáron ez a szám viszont sokszor eléri a 400 000-et is. A legnagyobb lélekszámmal Siófok rendelkezik, 24 800 fővel, utána következik Keszthely, 20 600 fővel.

Te tudtad ezeket a Balatonról?

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Segesvár

Segesvár történelmi belvárosa, háttérben az Óratoronnyal: A Maros megyei Segesvár... Tovább

A téliszalámi

A téliszalámi. Hungarikum. Az igazi téliszalámi Pick Márk által a XIX. század végén... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Kirándulás Magyar Utazás