hirdetes

Mopeddel a szívek sugárútján – A Berva motorkerékpár története

Szaka Ádám
Berva, a magyar gyártmányú moped

Bervával át a nagyvilágon

1958-ban egy olyan expedíció zajlott le, amely megmelengette a magyar motorosok szívét. A 12 ezer km-es utazást Szendrő Mikós, Bánki Oszkár, és Bokor Gábor bonyolították le, akik műegyetemi hallgatók voltak. Az elképzelés az volt, miszerint a fiatalok Budapestről indulnak, átrobogják Jugoszláviát Fiuméig, azután hajóra szállnak, hogy az Egyiptomban található Alexandriában kössenek ki, majd Asszuán, s Kairó érintésével Port Saidba jussanak. Innen egy hajó visszajuttatta volna őket Fiumébe, ahonnan indulva átszelték volna Albániát, Görögországot, Bulgáriát, ezt követően pedig Romániából hazafelé vették volna az irányt. A nagy utazás július 5-én kezdődött, mindhárman 40 kg tömegű csomagot cipeltek magukkal. Görögországot és Egyiptomot nem érinthették, ennek politikai okai voltak, de ezt a két helyszínt leszámítva sikeresnek volt tudható az útjuk. Szeptember 30-án hagyták maguk mögött ismételten a magyar határt, és innentől fogva három napon át tartott a motorozás, mire újra országunk fővárosába, Budapestre érkeztek. Az expedíció 60 napig tartott, ezalatt a fiúk 6885 km-t tettek meg, és ebből 34 napon keresztül voltak nyeregben. A Bervák mindenütt sikerrel teljesítették az eléjük gördülő akadályokat, habár ehhez hozzájárult az a tényező, miszerint a Pannonia Külkereskedelmi Vállalat támogatta a nagy kihívás teljesítőit, s ezzel egyetemben a lehetséges külföldi partnerek számára is láthatóvá váltak a mopedek.

Egy gyártási folyamat vége 

A mopedek tömeges előállítását 1962. január 1-jével leállították. Ezen év májusától a megmaradt példányokat árengedménnyel kezdték el árulni. Ameddig be nem fejeződött a sorozatgyártás, addig nagyjából 60-70 ezer moped gurult le a gyártósorokról, s nem egyet külföldre is exportáltak. A vásárlók között volt például Románia, Bulgária, de még a Szovjetunió is. Az elektronikai gyárrá átalakult Vadásztölténygyár ezt követően már csupán a megadott mennyiségben történő pótalkatrészek legyártásával foglalatoskodott. Ezután felszámolás alá került a teljes gyártókapacitás. Ez sokak számára szomorú és rossz hír volt, hiszen a magyarok szerették a mopedet. A Berva helyére külföldi járművek érkezetek, amelyeket talán olcsóbban elő lehetett állítani, ebből kifolyólag a kereskedelmi forgalomba hozott példányok kevesebb pénzért cserébe keltek el, ám a minőségükön ez visszatükröződött. Ilyenek voltak a szovjet konstrukciójú Rigák. Szintén a Berva helyettesítőinek kategóriájába sorolhatjuk a Verhovinát is. A lengyel készítésű Komar moped szintúgy megjelent hazánkban, viszont a pénzbeli értékének és minőségének hasonlatosságától független, kényelmetlenebb volt az egykori magyar mopednél. 

hirdetes


 

Forrás: Agatity Lajos restaurátor fotói

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Ingatlan Balaton

Egy ingatlan a Balaton szomszédságában remek lehetőségeket nyújt azok számára, akik... Tovább

Szent György-hegy

Szent György-hegy: A Balton-felvidéknek 9 tanúhegye van, a Szent-György hegy közülük az... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Kirándulás Magyar Magyarország Magyarság Retró Utazás
X
Kövess minket facebookon!