hirdetes

Budapest legnagyobb színháza is bezár, mert nem tudják majd felfűteni

ZH

Sorra hallani a híreket, miszerint egyre több étterem, színhát, mozi zárja be kapuit az emelkedő rezsiáraknak köszönhetően. Sajnos az eladósodás Budapest legnagyobb színházát is utolérte, így nem tehetnek mást, be kell zárniuk. 

Bezár az Erkel

Sorra zárnak a helyek Budapesten a rezsiárak miatt


Nem csak az iskolák kerültek nehéz helyzetbe a megemelt rezsiárak miatt, de egyre több hírt olvashatunk arról, hogy sorra zárnak be a jobbnál-jobb éttermek, a Covid alatt is kitartó vendéglátó helységek, szórakoztató intézmények. A megemelt rezsiárak miatt a Magyar Állami Operaházhoz tartozó Erkel Színház novembertől bezárásra kényszerül a fűtési szezon idejére, hiszen már így is hárommilliárd forintos költségvetési mínusznál járnak. Az Operaház főigazgatója adott interjút az Info Rádiónak, ahol bejelentette a bezárást.


Bezár az Erkel Színház is télre


Minden cég, bolt és intézmény tulajdonos rettentő nehéz helyzetbe került azzal, hogy megszűnik az árstop a rezsiárakon, sokaknak annyival megemelkedik a rezsije, hogy nem érné meg fenntartani az intézményt télen. A teljes csődöt elkerülve sokan azzal szeretnék megelőzni a nagyobb veszteséget, hogy a fűtési szezonre inkább bezárják kapuikat, ugyanis nem lennének képesek felfűteni az épületeket ezekkel az árakkal. 

A főigazgató, Ókovács is azt nyilatkozta az interjújában, hogy a kapott ajánlatuk a fűtési szezonra irreális, egymilliárd forint körüli gázszámlát eredményeztek, ami az eddigihez képest több mint nyolc-tízszerese. Azonban nem csak a gáz számlájuk ugrott az egekbe, az áramnál is hasonló nagyságrendet kell elképzelni, de arról pontos számmal még nem rendelkeztek. Így úgy gondolták, hogy a legjobb ebben a helyzetben, ha azzal spórolnak, hogy az Erkelt bezárják a fűtési szezonra, amíg az Operaház nyitva marad. az Erkel Színház Magyarország legnagyobb állandó kőszínháza a 2400-as ülőhelyével együtt.

hirdetes


A budapesti színházak is bezárnak


Az Operaház nyitvatartásáról Ókovács úgy nyilatkozott, hogy a vezérhajónak továbbra is működnie kell, és nem is érzik úgy, hogy az az intézmény is teljes veszélyben lenne, viszont itt is szükségek lesznek korlátozások bevezetésére.


Az Operaház is korlátozásokhoz kényszerül, így ha valaki előadásra készül, ne számítson túl melegre a nézőtéren, ugyanis a fűtést nem fogják feltekerni! Az Operaház költségvetése is megváltozott, hiszen minimum kétmilliárd forinttal lett magasabb a rezsiszámlájuk, valamint a költségvetés egyötödét teszi ki az egymilliárdos elvonás.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Floppy lemez

Floppy lemez: a mai gyerekek már nem tudják, hogy mi ez. Úgy néznek rá, mint egy VHS... Tovább

Széchenyi Fürdő

Széchenyi Fürdő: Budapest legnagyobb és leghíresebb fürdője, melyet évente több, mint 1... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Európa Hírek Programajánló