hirdetes

Elkészült Magyarország boldogságtérképe – Itt a legboldogabbak az emberek

Sz.F.

Elkészült a nagy boldogságtérkép, most te is megtudhatod, hogy Magyarország mely részén a legboldogabbak az emberek, néhány igencsak elgondolkodtató összefüggés is kiderül, érdemes nektek is megnéznetek!

Elkészült Magyarország boldogságtérképe – Itt a legboldogabbak az emberek

A World Happiness Report éves jelentései szerint folyamatosan emelkedik a mért boldogság szintje Magyarországon, annak ellenére, hogy hazánk továbbra sem foglalja el a legkedvezőbb helyet, a világ országait a lakosok boldogságszintje alapján rangsoroló listán. 2010-ben Magyarország még csak a 110. helyet foglalta el a 156 országot felvonultató listán, 2013-ban a 104. helyet, 2016-ban a 91.-et, 2017-ben a 75.-et, míg a 2018-as évben már a 69. helyet. 

Az eredményeket vizsgálva megállapítható, hogy a nyugat-magyarországi, kisfalukban élő, jómódú, felsőfokú végzettséggel rendelkező, négy vagy több gyermekes, 40-50 év körüli nők a legboldogabbak. 

hirdetes

Először 2016-ban rajzolta meg Magyarország boldogságtérképét az ELTE PPK (Pozitív Pszichológiai Kutatócsoport), prof. Oláh Attila irányításával a Bagdi Bella vezette Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal együttműködve. Ez a térkép egy ötezres mintára kiterjedő sztenderdizált, pszichometriailag hiteles és validált kérdőíveket alkalmazó internetes vizsgálat eredményeképpen jött létre, és leolvasható róla, hogy mely megyékben, régiókban milyen mértékben tartják boldognak magukat az emberek.

hirdetes

17 és 88 év közötti férfiak, illetve nők vettek részt a felmérésben, ami kiterjedt az élettel való elégedettségre, az érzelmi-, pszichológiai-, a szociális-, és a spirituális jóllétre, illetve a mentális egészség szintjének megállapítására is. 

Az adatok lehetőséget biztosítottak a férfiak és nők, a különböző életkori csoportok, a különböző családi állapotú, az anyagi jólét különböző fokán élő, a különböző iskolai végzettséggel és foglalkozással bíró személyek boldogsága, megelégedettsége, jóléte, és mentális egészsége szintjének összehasonlítására. A következő oldalon megosztom veletek, milyen eredmények születtek, lapozzatok egyet és nézzétek meg, kik a legboldogabbak Magyarországon! 

Forrás: Fotó: Pixabay

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Birsalmasajt

Birsalmasajt: Esetében tradícionális magyar édességről beszélhetünk. A birsalmasajt... Tovább

Csodabogyós-barlang

Csodabogyós-barlang: Népszerű barlangunk a Csodabogyós-barlang, mely Balatonederics közelében,... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyarország Magyarság