hirdetes

Budapest 3 nap alatt

vd, ZH

Sokszor utazunk más országba, más városokba, de nem mindig városnézés céljából. Konferencia, megbeszélés, esetleg valamilyen szolgáltatás miatt. Ezek az utak néhányszor több napot is igénybe vesznek, de akár dönthetünk mi is úgy, hogy összekötjük a kellemest a hasznossal és azért körbe nézünk a városban. Íme egy rövid bemutató azoknak, akiknek Budapest az úti céljuk, mi az, amit ebben a 3 napban mindenképpen látni kell a magyar fővárosból.

Budapest, a csodás főváros és látnivalói

A tér a hősöké

Budapest számtalan látványossága közül néhány a maga nemében kiemelkedő. Ezek közül az egyik a város szívében elhelyezkedő Hősök tere. A közlekedési és turista szempontból is csomópontnak számító tér mind történelmi, mind kulturális szempontból is fontos szerepet tölt be a város életében. A hatalmas tér ad helyet többek között az 1896-os millenniumi ünnepségre szánt Millenniumi emlékműnek , a Szépművészeti Múzeumnak és a Műcsarnoknak, ahol állandó, időszakos és nemzetközi kiállítások is megtekinthetők. Ám a tér nem csak ezért kap központi szerepet.

Közvetlenül a félköríves szoborcsoporttól kezdődik a Városliget. A főváros második legnagyobb közparkja számos programlehetőséget kínál, mivel a hatalmas park nem csak fákat és füves területet rejt magában. A Városliget határain további nevezetességek találhatók, mint például a Vajdahunyad vár, mely szintén a millenniumra épült és Magyarország ezeréves építészetét hivatott bemutatni. Itt található még a Városligeti-tó is. A mesterséges tó a nyári időszakban csónakázó tóként funkcionál, míg télen itt kap helyet a Városligeti Műjégpálya. 

A park szélén kapott helyet a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. Szemben vele található, a helyiek által csak PeCsa-ként becézett Petőfi Csarnok, mely Budapest egyetlen ifjúsági szabadidőközpontja. A helyszínen több száz könnyűzenei koncert, ifjúsági fesztivál, kiállítás és egyéb rendezvény kap helyet. A Hősök terétől induló Kós Károly sétány másik oldalán további nevezetességeket találunk. 

Budapest, a csodás főváros és látnivalói

A nagy számok városa

Közvetlenül a sétányról nyílik Budapest és egyben egész Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, a Szecska becenéven ismert Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda. A fürdő  termálvízellátását  jelenleg az 1938-ban átadott „Szent István” kút biztosítja. A komplexum 3 kültéri és 15 beltéri medencével rendelkezik. A fürdőben különböző gyógykezelések és nappali kórház is működik. A gyógyfürdő túloldali bejáratával szemben a Fővárosi Nagycirkusz, mellette - részben pedig körülötte is – a Fővárosi Állat- és Növénykert. A legtöbbek által csak Állatkertként nevezett létesítmény Magyarország legrégebbi és legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező Állatkertje és 1986-tól számítva természetvédelmi terület. Alapterületét 2012-ben 17,3 hektárra növelték a szintén helyhiánnyal küszködő Fővárosi Vidámpark áthelyezésével.

hirdetes


A Kós Károly sétánnyal szemben, a Hősök terének másik oldaláról nyílik Budapest egyik leghíre sebb útja az Andrássy út, mely a Belvárost köti össze a Hősök terével, a z 1-es metró, más néven a kis földalatti vonalával maga alatt. A 2310 m hosszú úton nagykövetségek, exkluzív éttermek és kávézók, a belváros felé haladva pedig luxus boltok, színházak, valamint a Magyar Állami Operaház, vele szemben pedig az Állami Balettintézet található.

A Hősök tere és az előtte fekvő Andrássy út 2002 óta a Világörökség része.
 

Budapest, a csodás főváros és látnivalói

Várunk a Várban

Egy másik kedvelt turista célpont és csomópont Budapest egyik legfontosabb nevezetessége, a Budai Várnegyed. Budapest I. kerülete nem csak történelmi szempontból tekinthe tő fontosnak. Budapest I. kerülete legalább akkora és annyi látványosságot foglal magába ha nem többet mint a Városliget. A kerület a történelmi lakónegyeden és a Budavári Palotán kívül – ahol állandó kiállítások is megtekinthetők – a Budapesti Történeti Múzeumnak, a Magyar Nemzeti Galériának, a város egyik legnagyobb könyvtárának az Országos Széchényi Könyvtárnak és az Országos Levéltárnak, a Halászbástyának, a Budavári Nagyboldogasszony-templom, más néven Mátyás templomnak és az állam éppen aktuális Köztársasági Elnökének szállásául szolgáló Sándor-palotának is helyet ad.

A Budai Várnegyedben legendás éttermek is várják a látogatókat, melyek közül a Pierrot éttermet bátran ajánljuk. Ez a különleges étterem Budapesten elegáns, kifinomult, mégis barátságos környezetet biztosít az étkezés során. A finom ételek a legjobb alapanyagokból készülnek, a különleges borok pedig még varázslatosabbá teszik az étteremben az étkezést. Az éttermet 2005 óta ajánlja a Michelin Guide és a Gault Millau Guide.

hirdetes

A második világháború alatt kórházként használt Vár alatti kiterjedt barlang rendszer pedig napjainkban egyedülálló turisztikai látványosságként funkciónál. Egy része eredeti kórház álla potában tekinthető meg, míg egy másik részén kapott helyet a Budavári Labirintus, mely egész évben a megadott időpontokban nyitva áll a látogatók előtt. A várhoz tartozik még a Budavári Sikló is, ami egy különleges vasút és a Várhoz való közlekedést segíti mely táv szintkülönbsége 50 m.

A Budai Várnegyed a Siklóval együtt szintén az UNESCO Világörökség része.

Budapest, a csodás főváros és látnivalói

Főváros a hegytetőn

A budai vár szomszédságában magasodó Gellért- hegy újabb lehetőségeket rejt magában. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó 235 méter magas hegy nem csak egy kellemes sétához lehet jó választás. A hegy lábánál található Budapest egy másik híres termálvizes gyógyfürdője, a Gellért fürdő. A hegy tetején álló Citadella középkori erődjében pedig ma már luxus étterem, szálloda és panoptikum is működik. A Citadelláról elénk táruló lenyűgöző Budapesti panoráma pedig legendásan híres.


A Gellért-hegy budapesti panorámájá nak egyik fő motívuma a Duna partján álló Parlament és a szinte mellette húzódó Margit híd mögött elterülő Margit sziget. A Dunát kettészelő sziget egy kis oázis a város szívében. A teljes mértékben zöld zónának számító sziget (autóval csak külön engedéllyel rendelkezők hajthatnak be) a sportolni vágyók álma.

Nem csak a kipufogó gázoktól mentes park miatt, hanem mert az uszoda, sportpályák és a híres Palatinus strand mellett az egész szigetet k örülvevő speciális futópálya és bicikli út van kiépítve. Emellett szabadtéri színház, pubok és egy kisebb méretű állatkert is található itt.

A sziget egyik különlegessége a ’bringohintó’, ami egy pedállal hajtható kétszemélyes jármű, mellyel a szigeten lehet körbe menni.
 

Budapesti programok
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Gönc Árpád

Gönc Árpád: a modernkori Magyarország elnöke, aki két cikluson keresztül gyakorolta a... Tovább

Parajdi sóbánya

Parajdi sóbánya: Holdbéli tájra emlékeztet a Parajd település mellett található sóbánya,... Tovább

Tovább a lexikonra
Kirándulás Utazás