hirdetes

Budapest 10 legkedveltebb turistalátványossága

cs

Fővárosunkat, Budapestet külföldön sokan a „kelet Párizsának” tartják. Európa egyik legfontosabb kulturális központjáról van szó, amely nem egy világörökségnek nyilvánított emléket őriz a mai napig.

A legszebb turistalátványosságok a magyar fővárosban

Kevesen tudják, de Budapest (pontosabban az a környék, amelyen ma elterül) már a kőkorban is lakott terület volt, és csak 1872-ben vált azzá a várossá, amelynek ma ismerjük (ekkor egyesült ugyanis a pesti, a budai és az óbudai városrész is).

A magyar fővárosnak tehát temérdek ideje volt, hogy megannyi érdekesség épüljön vagy képződjön területén az elmúlt évezredek során. Valójában olyan sok látnivalót rejt, hogy lehetetlen egyetlen nap, vagy egy hosszabb hétvége alatt felfedezni az összeset. Éppen ezért gyűjtöttünk most össze mindössze tízet ezek közül azok számára, akiknek ritkán van alkalmuk megfordulni Budapesten, de szeretnék megtapasztalni a város legjavát.

 

1. A Budavári Palota és a Budai Várnegyed

A Duna fölé tornyosuló Budai Várnegyedben található a főváros néhány legjelentősebb középkori emlékműve és múzeuma. Külön említésre méltó az itteni épületek közül a kétszáz szobás Budavári Palota, amely egy XIII. századi vár helyére épült a tatárok elleni védelem megerősítése céljából. Az épületcsoda sajnos a második világháború során súlyos károkat szenvedett, de a külső szerkezet nagy részét sikerült felújítani. A Palota ad otthont a Magyar Nemzeti Galériának, és a Budapesti Történeti Múzeumnak is.

A kastély előtt áll Savoyai Jenő bronzszobra, aki a város elleni török támadások idején tett szolgálata miatt vált a nemzet egyik hősévé. A Budai Várnegyedet (amelynek egésze az UNESCO Világörökség része) már csak a gyönyörű, különböző építészeti stílusokat képviselő látványvilág miatt is érdemes meglátogatni.

Budai Vár

2. Mátyás-templom

A Mátyás-templom a Budai Várnegyed egyik legjellegzetesebb látnivalója. Az épület 1269-ben készült el, a Mária-kapu pedig az 1300-as évek során épült hozzá. A török megszállás során mecsetnek használták, később pedig barokk stílusban állították helyre.

Több történelmi jelentőségű esemény helyszínéül is szolgált, például 1309-ben itt került a korona I. Károly magyar király fejére, és I. Ferenc József magyar király illetve Wittelsbach Erzsébet magyar királyné koronázása is itt történt.

Mátyás-templom

 

Egy, a Budai Várnegyedben tett séta során számos turisztikai látványosságot csodálhatunk meg, szinte nem is elég ahhoz egy nap , hogy mindent megtekintsünk. Ha hosszú sétánk alatt megéheznénk, akkor pedig a Várnegyedben számos étteremben csillapíthatjuk étvágyunkat. Nekünk a kedvencünk a Pest-Buda Vendéglő, amely a Mátyás-templomtól mindössze néhány méterre, a Fortuna utcában található. Olyan igazi, tradicionális magyar ízek közül választhatunk itt, mint a harcsapaprikás, az újházi tyúkhúsleves vagy a gulyásleves. Érdemes hozzájuk betérni, a fenséges falatok megízlelését követően biztosan ti is visszavágyódtok majd erre a remek helyre. Mivel mások is felfedezték már ennek a barátságos étteremnek a hangulatát, ezért könnyen előfordulhat, hogy ha az utcáról sétálunk be, nem találunk szabad asztalt. Ennek elkerülése érdekében célszerű online asztalt foglalni, amelyet ide kattintva tehettek meg. Az étlapot pedig itt tudjátok megtekinteni. 

hirdetes

 


Még hosszú a lista, nézd meg a többi nyolc budapesti látványosságot is a következő odalakon!

A legszebb turistalátványosságok a magyar fővárosban

3. Az Országház és a koronázási jelvények

A fővárosi séták során érdemes ellátogatni Budapest talán legjellegzetesebb épületéhez is, a gyakran tévesen parlamentként emlegetett Országházhoz, de az azzal szemben elfekvő Néprajzi Múzeum is sokakat érdekelheti. A világ harmadik legnagyobb parlamenti épülete neogótikus stílusban épült, és 1886-ban avatták fel.

691 terem és szoba található benne, folyosói és lépcsői pedig összesen 19 kilométer hosszúak. Az érdeklődők 45 perces idegenvezetős körutakra is befizethetnek, amely során megtekinthetik a magyar koronázási jelvényeket is.

Országház

 

4. Szent István Bazilika

A budapesti Szent István Bazilika mind külsejét, mind belterét tekintve egy igazi építészeti gyöngyszem. Építése 1851-ben kezdődött, de a munkálatokat számos probléma hátráltatta, így végül csak 1905-ben készülhetett el, a zárókő pedig 1906-ban került a helyére.

Tetőzete, tornyai és külső falai mind megszenvedték a második világháborút, és még a fali mozaikok is leestek a helyükről a támadások során. Szerencsére mindent sikerült eredeti állapotába visszaállítani, és a mai napig ékesítik az épület belterét.

Szent István Bazilika

 

5. Halászbástya

hirdetes

Budapest ezen ékességéről mindenki hallott már, de nevének eredetét csak kevesen ismerik – a középkorban a halászok céhe felelt a várfal ezen részének védelméért, ezért kapta később a Halászbástya nevet. A neoromán stílusban épült tornyok, udvarok, oszlopsorok és falak 1985 és 1902 között épültek, és minden évben magyar és külföldi turisták ezreit vonzzák mágnesként Buda ezen részére.
 

Halászbástya

A legszebb turistalátványosságok a magyar fővárosban

6. A Dunakorzó és egyéb Duna-parti látványosságok

A Dunakorzó egy, a Duna keleti partján található sétány, amely az Erzsébet hidat és a Széchenyi Lánchidat köti össze egymással. Habár a pesti oldalról Budára nyíló kilátást a keleti part más részeiről is meg lehet csodálni, ez a sétány kétségtelenül a legalkalmasabb egy kis éjszakai nézelődésre.

Szintén a Duna partján (az Országháztól nem messze) találhatók a Cipők a Duna-parton. A 60 pár acélcipő a nyilasterror idején folyóba lőtt embereknek állít emléket.

A Duna által kínált látványosságok egy hajó fedélzetéről csodálhatók meg legkényelmesebben. A látogatókat szállító hajók a pesti oldalon található Vigadó térről indulnak, és a budai oldalon fekvő Bem József téren teszik le a városnézőket. 

Dunakorzó
 

7. A Gellért-hegy

Budapest egyik leghíresebb része kétségtelenül a festői Gellért-hegy, amely lényegében egy meredek oldalú, 235 méteres dolomit-képződmény a Duna budai partján. A város híres vízforrásai közül több is itt található, amelyek a Gellért gyógyfürdő és a Rudas gyógyfürdő medencéit látják el. A Rudas fürdő a török időkből megmaradt kevés épületek egyike.

Itt található a Szent Gellért-szobor, a nemzet egyik leghíresebb szentjének emlékműve, akit itt, a hegyen végeztek ki 1046-ban. A mesterséges vízesés fölé épült szobor mellett sétálva csodás panoráma nyílik a pesti oldalra. Nem messze innen fekszik az 1851-ben épült Citadella, és az 1947-ben felállított Szabadság-szobor is
 

Gellért-hegy

A legszebb turistalátványosságok a magyar fővárosban

8. Hősök tere

A Hősök terén található Milleniumi emlékmű Schickedanz Albert műépítész munkásságának köszönhető, akinek portfólióját a tér mellett található  Szépművészeti Múzeum is gazdagítja. A tér számos látnivalója közül a legszembetűnőbb kétségtelenül a 36 méteres oszlop, tetején Gábriel arkangyallal. Az oszlop tövében a hét vezér szobrait láthatjuk. Valamivel hátrébb két oszlopsor helyezkedik el, a magyar történelem legfontosabb alakjait ábrázoló szobrokkal.

Hősök tere

9. Sziklakórház Atombunker Múzeum

A Budai Várnegyed alatti sziklában egy kígyózó járatokból álló barlangrendszer található, amelyet már az őskorban is lakták néhányan. A második világháború során bunkerként és kórházként használták. A hidegháború alatt aztán atombunkerré alakították át. Ma a nyilvánosság által is látogatható múzeum működik benne, a kiállítás pedig a második világháborús kórházi helyzeteket mutatja be.


10. Városliget

A 100 hektáron elterülő Városliget a helyiek és a külföldről, vagy vidékről idelátogatók köreiben is népszerű zöld terület. A XIX. században alapított park a város számos látványosságát tartalmazza, többek között például a Fővárosi Állat- és Növénykertet, a Széchenyi gyógyfürdőt, illetve a Vajdahunyad várát is.
 

Vajdahunyad vára

Budapesti programok
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Lánchíd

Lánchíd: A Széchenyi lánchíd a Buda és Pest közötti állandó összeköttetést biztosító... Tovább

Árpádsávos zászló

Árpádsávos zászló: Az árpádsávok a kései Árpád-háziak által használt, vörössel és... Tovább

Tovább a lexikonra
Kirándulás Magyarország Utazás