hirdetes

Mit ne hagyj ki a héten, ha Budapesten jársz?

Rékka

A héten is marad a jó idő, ezerrel tombol a nyár – és ahogy az nyaranta lenni szokott, pezseg az élet is. Épp ezért nem érdemes otthon ülni a négy fal között (legfeljebb a déli órákban), helyette inkább mutatok néhány szuper programot, amin részt vehetsz a héten, ha a magyar fővárosban jársz!

Szuper programok a fővárosban június 21-24. között

Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo

A Rózsavölgyi Szalon Arts & Caféban június 21-én este fél nyolckor lehet megtekinteni Hegedűs D. Géza rendezésében a Churchill és Garbot. A történet kiindulása valós. Monte-Carlo, 1959 júliusában a monacói kikötőben horgonyzott a Christina nevű luxusjacht, fedélzetén egy utassal, aki egykor a brit Admiralitás Első Lordja volt, majd háromszor is miniszterelnök. Ő Sir Winston Churchill. Miután segített megmenteni a világot, 1955-ben visszavonult. Kissé depressziós. Whiskyzik és szivarozik. És fest. Így találkozik Greta Garboval, aki ’41 óta nem forgat – Krisztina királynő és a szabad világ megmentője. Szenvedélyes és szeretetteljes beszélgetések két nehéz ember között, akik az életük egy adott közös pontján a legközelebb kerülnek egymáshoz. Életük, választásaik ellentétesek, de azért mindkettejük számára kérdés: mit csináljanak a fennmaradó idővel?  Csodálatos darab, érdemes rászánni az időt a megtekintésére!

Fehértől a feketéig – Fajtakóstoló különleges, könnyen iható teákkal

Teadélutánt szervez a Flying Bird Tea House június 21-én, s bár az esemény inkább beszélgetős, mint szertartásos lesz, lehetőség nyílik majd megtanulni, mi a különbség látványban és hatásban az egyes teafajták között, és egy rövidebb program keretében meg is ízlelnék őket.

hirdetes

Háy János: Elem – ősbemutató

Június 23-24-án is megtekinthető a Szkéné Színházban Háy János: Elem című dráma, a szerző Elem c. novellája után. Egy idős házaspár hétköznapjaiba pillantunk bele: mindennapos, sokszor mulatságos zsörtölődéseikbe, fel-felbukkanó emlékképeikbe, a fiatalság fájdalmas elvesztésébe, a fenyegető, rájuk ereszkedő halál közeledésébe, az elmúlás abszurd, felfoghatatlan tényébe. Csodálatos darab az életről, az élet értelméről, a közös útról, és persze annak végéről is.

Irodalom Éjszakája 2021

hirdetes

Június 23-25. között rendezik az idei Irodalom Éjszakáját. A helyszín minden évben vándorol (hogy az irodalom mellett a város kincseit is felfedezzék minél többen), az idei, háromnapos fesztivál Belső-Erzsébetvárosban lesz. Három estén át 24 ország 25 szerzőjének művéből színészek olvasnak fel részleteket az irodalomhoz nem feltétlenül kötődő vagy kevéssé ismert, különleges helyeken. Az idei téma: vészkijárat.

Kötés workshop kezdőknek

Június 22-én, kedden, délután öt órától a Montázs Art Caféban lesz kötés workshop kezdőknek, ahol megtanulhatod a technika alapjait, ráadásul mindehhez biztosítanak minden eszközt. Bár a foglalkozás fizetős, és csak védettségi igazolvánnyal látogatható, érdemes lehet rászánni az időt, és elsajátítani nagyanyáink hobbiját!

Babos Zsili: Om Money Padme Hum

A Faur Zsófi Galériában egész nyáron látható Babos Zsili kiállítása, melyhez ázsiai utazásai során az adott térség kultúrájára kifejezetten jellemző anyagokat gyűjtött, ahol nagymértékben inspirálta a forma és színvilág, ahogy már előtte annyi más művészt is. Amikor aztán hazatért, az anyagok szolgáltak vászonként, alapként, amelyre szitanyomatok és festmények készültek. Június 17-én nyílt a galériában a kiállítás, ahol a több méter hosszú, vagy épp mozaikszerűen kirakott festmények örvényként ragadják magukkal a nézőt.

Te szeretsz ilyen jellegű programokra járni?

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Retro

A retro egy gyűjtőfogalom. Minden olyan dolgot szokás ezzel a jelzővel illetni, amely a 80-as,... Tovább

Somogy megye

Somogy megyét szokás a Balaton megyéjének is hívni, mivel a tó déli része hozzá... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Hírek Kirándulás Magyar Magyarország Programajánló Szórakozás