5 ok amiért még most el kell kezdened szervezni a céges karácsonyi partyt neked is

hirdetes

5 ok amiért még most el kell kezdened szervezni a céges karácsonyi partyt neked is

VN

Bár még éppen csak szeptemberre lapozzuk át a naptárunkat, a nyártól veszünk könnyes búcsút, az iskolakezdés mellett úgy érezzük legkisebb bajunk is nagyobb annál, minthogy karácsonyi dolgokkal kezdjünk el foglalkozni, éppen itt az ideje elkezdeni szervezni a céges karácsonyi összejövetelt. Hogy miért? Már mondunk is 5 jó okot, amiket, ha elolvasol, biztosan azonnal bele veted magad a szervezésbe.

Céges karácsonyi party szervezése időben

#1: Sok teendő

Bár egy céges karácsonyi party megszervezése elsőre egyszerűnek tűnhet, közel sem az. Van, aki azt hiszi, hogy elég lefoglalni egy helyszínt és már kész is, de már ekkor több kérdés is felmerül, milyen helyszínt, milyen típusú éttermet, szórakozóhelyet, vagy esetleg valami teljesen mást, és egyébként is helyileg merre, melyik a legideálisabb környék, és egyébként hány főre, mikorra. Megannyi kérdés, megannyi feladat, pedig még csak tényleg nagyon nagy vonalakban vázoltuk a szervezés lépéseit, semmilyen különös részletbe nem mentünk bele. Mielőtt belevágsz a teendők hadába célszerű egy igényfelmérést kiküldened a kollegáid között, amiknek eredményét felhasználva tényleg olyan karácsonyi partyt szervezhetsz, amin a társaság szívesen vesz részt. Időbe telik az is, amíg a kollégák megválaszolják, és akkor arról nem is beszéltünk, hogy ki is kell értékelni, és csak ezután indulhat a tényleges szervezés.

#2: A kapkodás sosem jó

Mindenki tudja, hogy a kapkodás sosem szül jó eredményeket. Mennyivel egyszerűbb bekérni az ajánlatokat a különböző szolgáltatóktól, azokat ésszerűen értékelni, pontozni, mint keresni egyet az utolsó pillanatban, ami talán megfelel. Minél inkább húzod halasztod a dolgot, annál nehezebb lesz a dolgod. Egyrészt nem lesz elég időd megtervezni a dolgokat, másrészt pedig annyi lehetőséged sem lesz mérlegelni, arról nem beszélve, hogy a legjobb alternatívák rendszerint gyorsan betelnek.

hirdetes

#3: A jó helyszínek gyorsan elfogynak

A rendezvények szempontjából az egyik legmeghatározóbb tényező a helyszín. Nagyon sok minden múlik ezen, egy igazán jó helyszínnel gyakorlatilag nyert ügyed van, de épp ugyanúgy egy rossz helyszín választással az egész esemény elindulhat egy lejtőn, legyenek bármilyen jók a programok. Ezért fontos, hogy időben elkezd a szervezést, és még legjobb helyekre is tudj foglalni. Hogy hol érdemes keresgélni? Szerintünk itt: céges karácsonyi vacsora Budapesten!

hirdetes

#4: A naptárak is gyorsan betelnek

Ahogyan a jó helyek, úgy a jó időpontok is fogynak az emberek naptáraiban. Bár a karácsony a szeretet, és a meghittség ünnepe, napjainkban leginkább rohanásból és nyüzsgésből áll, amikor a legtöbb ember naptárja, teendőlistája tele van. Éppen ezért minél előbb megkezded a szervezést, és kitűzöl egy fix időpontot (persze miután helyet is foglaltál) annál nagyobb eséllyel lesznek ott minél többen, annál kevesebben fognak egyéb elfoglaltságra hivatkozni.

#5: Spórolás

Nem utolsó sorban nem árt gondolni az anyagiakra is. Egyáltalán nem titok, hogy minél közelebb érkezik a karácsony, a különböző szolgáltatások, terembérlés, zenekar, programok ára is egyre magasabbra kúszik. Ilyenkor még esélyed van early bird akciókat kifognod. Tudjuk nem magadnak spórolsz, és akkor már nem is érdekes, de gondolj arra, hogy minél többet takarítasz meg bizonyos dolgokon, annál több dolgot tudsz szervezni, annál jobb színvonalat tudsz biztosítani a karácsonyi partyn a meghatározott budgetből.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Somló

Somló: A Balaton-felvidéknek 9 tanúhegye van, a Somló közülük az egyik. A Balaton-felvidéki... Tovább

Árpádsávos zászló

Árpádsávos zászló: Az árpádsávok a kései Árpád-háziak által használt, vörössel és... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek
X
Kövess minket facebookon!