A Csíksomlyói búcsú története – Itt a helye minden magyarnak!

hirdetes

A Csíksomlyói búcsú története – Itt a helye minden magyarnak!

SZ.F.

Minden évben megrendezésre kerül a sokak által már ismert Csíksomlyói búcsú, a most következő cikkben bemutatjuk nektek a történetét, kialakulását, hagyományait. Ez az az esemény, ahova minden magyarnak el kell látogatnia legalább egyszer az életben! 

Ahova egyszer minden magyarnak el kell látogatnia! – A Csíksomlyói búcsú története

A Csíksomlyói búcsú 1567-ben vette kezdetét, a székelyek katolikus hitük megvédéséért hálát adó fogadalmi zarándoklatává vált, amely 1990-től kezdődően mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált. A magyar katolikus és keresztény hívők által minden év pünkösdjén, több százezer résztvevő jelenlétében megtartott búcsú az erdélyi Csíksomlyó kegytemplomában és szabadtéri szentmise a közeli Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben.

A Római katolikus egyház hívei Csíksomlyón teljes búcsút nyerhetnek, ugyanis az a bűneit megvalló és bűnbánatot tanúsító hívő, aki a gyónás szentségének kegyelmi állapotában meglátogatja a kegyhelyet és ott meghallgatja a szentmisét, az elnyeri a bűnei megbocsátása után visszamaradt büntetések teljes elengedését is. A ferences rend obszerváns ága által alapított Mária-kegyhely templomában van elhelyezve a híres kegyszobor, a sugárkoszorúval övezett Mária, aki a földgömbön és a holdsarlón áll, feje körül tizenkét csillagból álló glória. A holdsarlón egy emberarc van. Jobb kezében királynői jogart, baljában a gyermek Jézust tartja, mindkét szoboralak fejét korona díszíti. A 227 cm-es, aranyozott, festett hársfa szobor eredetileg egy szárnyasoltár központi alakja lehetett.

hirdetes
hirdetes

A kegyszobor keletkezésének időpontja a 16. század eleje. Az 1990-es évekre a kegytemplom és a körülötte lévő térség nem tudta már befogadni a több százezerre duzzadt búcsúsok tömegét. Ezért 1993-ban oltáremelvényt építettek a hegy nyergében és azóta oda irányítják a keresztaljákat (kereszt alatt vonuló, templomuk zászlója és a településük nevét jelző felirat mögé felsorakozó zarándok csoportokat) és a világ különböző részeiből érkező hívők csoportjait. Nézd vissza az idei Csíksomlyói Búcsút az alábbi videón, ha pedig többet megszeretnél tudni erről a különleges eseményről, lapozz a következő oldalra!

 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Iparművészeti Múzeum

Iparművészeti Múzeum: országos múzeum Budapest IX. kerületében, az Üllői út 33-37. szám... Tovább

Somlói galuska

Somlói galuska: kétség kívül az egyik leghíresebb desszertünknek számít. Magyarország... Tovább

Tovább a lexikonra
Kirándulás Külföld Magyar Magyar történelem Magyarország Magyarság Utazás