hirdetes

Csillagászat napja - Országszerte távcsöves bemutatókkal várják az érdeklődőket szombaton

VN

Szombaton lesz a csillagászat napja, ebből az alkalomból országszerte járdacsillagászati bemutatókkal és ismeretterjesztő programokkal várják a csillagászat iránt érdeklődőket - közölte a Magyar Csillagászati Egyesület(MCSE).

Csillagászat napja 2023

Mi az a csillagászat napja?

A csillagászat napját Magyarországon több mint két évtizede rendezik meg, az eseményen évről évre több ezer érdeklődő pillanthat távcsőbe a nyilvános bemutatókon. A rendezvénysorozat célja az, hogy minél közelebb vigyék az emberekhez a csillagászat tudományát.mAz MCSE honlapján olvasható tájékoztató szerint idén országszerte több mint húsz helyszínen rendeznek programokat ebből az alkalomból. A járdacsillagászati bemutatók mellett a csillagvizsgálókban is tartanak programokat.
   

Hova érdemes menni a csillagászat napjára?

Több helyszínen, így Bólyban, Tatán és Szombathelyen már pénteken bemutatókkal, előadásokkal várják a csillagászat iránt érdeklődőket. Szombaton pedig többek között Kecskeméten, Budapesten, Balatonfűzfőn, Esztergomban, Répáshután, Százhalombattán, Jászfelsőszentgyörgy, Táton és Hajdúböszörményben is lesznek csillagászati bemutatók.

hirdetes
   

Csodálatos lesz az és a  csillagászat napján!

hirdetes

Ezen a szombat estén a Hold "kövér félholdként" látható (az első negyed április 27-én lesz), kora este, napnyugta után a Vénusz lesz az este másik érdekessége. A Marsot is meg lehet figyelni, valamint érdekes derékszögű háromszöget fog alkotni az Ikrek csillagkép két legfényesebb csillagával, a Polluxszal és a Castorral. A kitartóak a tavaszi égbolt egyéb látványosságaiban, így a kettőscsillagokban, galaxisokban is gyönyörködhetnek majd.
   

További információk 

A csillagászat napja "mozgó ünnep", amely minden évben a holdfázishoz igazodik, az április közepe és május közepe között bekövetkező első negyedhez legközelebbi szombatra esik. A programokról részletesen a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján olvashatnak az érdeklődők.

Forrás: MTI

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

A Csodaszarvas

A Csodaszarvas: Az egyik leghíresebb magyar mese-legenda. Az Anjou-házból származó... Tovább

Zenthe Ferenc

Zenthe Ferenc: Zenthe Ferenc Rameshofer Ferenc néven született. A Nemzet Színésze címmel... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyarság Programajánló Történelem Utazás
X
Kövess minket facebookon!