hirdetes

Az legegyszerűbb süti, amit mindenki imád: a csokiszalámi receptje

SFV

A csokiszalámi az a süti, aminek ha valaki először hallja a nevét, nagy valószínűséggel összeráncolt szemöldökkel néz majd, ugyanis a csoki és a szalámi keveredő ízvilága egy igazán merész párosítás. Nem kell azonban megijednie azoknak sem, akik még nem hallottak erről az édességről, ugyanis semmi köze nincs a húskészítményhez. Egy csupa-csoki finomságról van szó, amelynek az elkészítéséhez még csak sütő sem szükséges.

Egyszerűen nagyszerű csokiszalámi

A mi családunkban minden nagyobb családi összejövetel, ünnep vagy bárminemű vendégvárás legnagyobb sztárja a csokiszalámi. Ennek egyik fő oka, hogy roppant egyszerű az elkészítése, ugyanis a legnehezebb rész benne az, hogy várjunk, míg összeérnek az ízek, hiszen ha valaki elkészíti, legszívesebben egyből falatozna belőle. A másik nagy előnye pedig, hogy igencsak nehéz vele mellélőni, ugyanis mind a kicsik, mind a nagyok odáig- meg vissza vannak érte. Egy adagot csinálni belőle szinte fölösleges, mi mindig 4-5 adagnál kezdjük. 

hirdetes


Mi szükséges a csokiszalámi elkészítéséhez a nagyim receptje szerint?


25 dkg apróra tört (nem darált!) háztartási keksz 
10 dkg dió
12 dkg margarin
1 dl tej
12 dkg cukor
3 ek cukrozatlan kakaópor
2 ek rum (vagy rumaroma)
3 ek kekszmorzsa


Tipp: A diót helyettesítheted mazsolával, vagy akár zselés cukorral is. Utóbbival tuti, hogy megveszed a gyerekeket.


Hogyan készítsd el a csokiszalámit?

  1. A tört kekszet és a diót keverd össze egy tálban!
  2. Egy másik, hőálló tálban keverd össze az összes többi hozzávalót, majd alacsony lángon olvaszd fel az egészet és forrald fel addig, míg be nem sűrűsödik!
  3. hirdetes
  4. Keverd össze a masszát a keksszel és a dióval!
  5. Nyomkodhatod őzgerinc formába, vagy rudat formázva a masszából betekerheted folpackba, majd éjszakára tedd be a hűtőbe!


Tipp: Ha téliszalámi-hatást szeretnél elérni beforgathatod a megdermedt rudat porcukorba!
Erről itt találsz egy videót:


 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Torockó épített öröksége

Torockó épített öröksége: határon túli hungarikum. A magyar határtól körülbelül 300... Tovább

Oláh György

Oláh György: 14 magyar Nobel díjasunk egyike. 1994-ben kapta meg a kémia szakterületén az... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Ételek Gasztronómia Magyarság Retró