hirdetes

Az Európa-bajnokság hőse lett a magyar futó

SZ.F.

A magyar futó megállt a verseny közben, csak azért, mert látta, hogy egy társa elesett és segítséget szeretett volna nyújtani neki. Emberségből jeles!

Az Európa-bajnokság hőse lett a magyar futó

Egész életedben arra készülsz, hogy részt vegyél valamilyen nagy versenyen, amikor pedig odakerülsz, mindent félredobsz, megállsz, és biztos vagy benne, hogy már nem nyerhetsz. Mégis te leszel az emberek szemében a verseny legnagyobb hőse! Megéri? Természetesen meg! Ez az az idézet, ami mindent elmond:

„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,

Embernek lenni mindég, minden körülményben.”

Arany János szavait fogadta meg Pavuk Tíra, amikor megállt futás közben, ugyanis mindent megtett azért, hogy ember legyen, mindég, minden körülményben! Nem sokan tették volna meg azt, amit ő igen! Történt ugyanis, hogy társa, Tóth Lili Anna a 3000 méteres gátfutás számában megbotlott az egyik gátban, és elesett. Sokan nem tudták kikerülni őt, így nem is tudott felállni. Egészen addig, amíg meg nem érkezett Pavuk Tíra, aki szintén a versenyszám döntőjében indult el.

hirdetes

Megállt, hogy felsegítse társát, sajnos Tóth nem tudta folytatni ezután sem a versenyt. Tíra próbálta bíztatni a lányt, hogy álljon fel, fusson tovább, de a másik versenyző azt mondta, hogy szédül, szinte sokkos állapotban volt. A következő oldalon egy videót is láthatsz az esetről!

Te mit tettél volna a lány helyében?

Eddigi szavazatok száma: 2

Megálltam volna (100%)
Mentem volna tovább (0%)

A szavazás lezárult.

Az Európa-bajnokság hőse lett a magyar futó

Tíra ezután becsületből tovább futott, nem adta fel a versenyt, a közönség megbecsülését pedig teljes mértékben megkapta. Felállva tapsolt neki mindenki, ő először azt hitte, hogy egy másik versenyszámnak szól az ováció, eltelt egy kis idő, mire rájött, hogy hihetetlen sportszerűségét tapsolják.

hirdetes

A verseny végén még előzni is tudott, így pedig a 12. helyen ért célba. Korábban ő is elesett, az elődöntőben átlökték egy gáton, de még fel tudott állni, és 15. helyen a döntőbe is bejutott.

Tírára mindenki nagyon büszke volt, még a szállásra érve, az étteremben is rengetegen tapsolták meg, nem is véletlenül! Tóth Lili Anna a fejét és a csípőjét ütötte meg, amikor elesett, kórházba is kellett szállítani, szerencsére nem tört el semmije, viszont agyrázkódás gyanúja miatt bent kellett őt tartani.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Nobel-díj

Nobel-díj: 13 magyar. A Nobel-díjat a svéd kémikus és feltaláló Alfred Nobel alapította.... Tovább

Lóczy-barlang

Lóczy-barlang: A Lóczy-barlang  1882-ben kőfejtő munkások által felfedezett, közel 150 m... Tovább

Tovább a lexikonra
Sport