hirdetes

Hogyan éltünk a lakótelepeken a 70-es és a 80-as években

ZH
Frissítve: 2024.09.28
Frissítette: ZH

Biztosan emlékszel még azokra a közös pingpongozásokra, amiket a panelházak között elterülő kis tereken rendeztünk. A Kádár-korszak idején igazán pezsgő lakótelepi élet volt, amelyre jó visszaemlékezni!

panel élet

Így éltünk a lakótelepeken a 70-es és 80-as években

1959-ben épült fel Magyarország első panelháza Dunaújvárosban, amit egy addig még sosem látott építkezési hullám követett az ország nagyvárosaiban, amelyet az újonnan nyíló házgyárak tettek lehetővé. A szocializmus korszakán lévő lakáshiányra tökéletes megoldás volt a konkrétan a semmiből gombamódra növekvő emeletes házak építése.

Ahogy teltek az évek az épített panelházak magassága is úgy emelkedett, az 1970-es évekre már 8-10 emeletes házakat húztak fel iszonyat gyors munkatempót diktálva, ami sokszor a minőség rovására is ment. Ebben az időszakban épült a legtöbb budapesti lakótelep is, például az újpesti és a békásmegyeri lakótelep is, ahol volt olyan év, hogy több mint 90 ezer lakást adtak át. Ez a panelépítési láz körülbelül három évtizeden át tartott, ami alatt körülbelül 788 ezer panellakás épült meg összesen.

FortePan_Varga János

Ilyen volt a lakótelepi élet régen


A gyors építkezési tempó közben, hasonló tempóban népesültek is be a nagy városok, és sokan szívesen gondolnak vissza a Kádár-korszakra, amikor ilyen panelben laktak ők is a 70-es és 80-as években. A panelházak árnyékában mindig pezsgő élet folyt a téren, számtalan menetet lejátszottunk azokon a beton pingpongasztalokon, és ki felejtené el azokat a csúnya tapétázott szobákat vagy a kávédarálót a boltban, ami közös használatra volt kihelyezve. A fiatalok szemével nézve ezek talán nem is olyan jó dolgok, de a mi fejünkben szép emlékként élnek.

hirdetes


A negyedik legnagyobb budapesti paneles lakótelep a békásmegyeri volt, amit az 1971-es években kezdtek felépíteni, és a mai napig élettel teli parkok és játszóterek veszik körül. A gyors benépesülést leginkább a 70-es években induló támogatási rendszernek köszönhetjük, a szocpolnak, ami hasonlóan egy mai sémához, a gyerekeket vállaló családoknak járt. De miért ilyen panelekbe költöztek belőle? Mert 1986-ig csak panellakásokra lehetett igényelni!


Az újpesti után a második legnagyobb panelközpontnak tekinthetjük az újpalotai panel lakótelepet, amely az ikonikus Víztornyának és a Centenáriumi emlékműnek köszönhetően ezer közül is felismerhető.

Pest-Buda Mozi, iskolák és boltok

hirdetes


Ugyanebben az időben a magyar mozik virág korukat élték a nagy városok gyors benépesedésének köszönhetően, így került megépítésre 1973-ban a József Attila lakótelepi Pest-Buda mozi is, amely egészen az 1990-es évekig működött.

A szocpolnak köszönhetően a lakótelepi családalapítások száma is megugrott, így szükség volt lakótelepi óvodákra és iskolákra is, amelyek megnyitásuk után nagyon rövid időn belül megteltek, a szülők pedig örültek, hogy nem kell messzire vinni a gyereket.

A házak között elterülő tereket gyerekzsivaj és hatalmas közösségi élet jellemezte, a Lakatos úti lakótelep iskolája még egy háztömb körüli kerékpárversenyt is indított minden évben.

Az iskolák, óvodák és a mozik mellett természetesen szükség volt élelmiszerüzletek és háztartási cikkeket kínáló boltok nyitására is, egyes helyeken pedig egyenesen óriás üzleteket nyitottak, ahol frissen leőröltethettük a kávét, amelynek az illata még mindig sokunk emlékezetében megmaradt.

 

Forrás: Fortepan _Urbán Tamás

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Magyar Vasúttörténeti Park

Magyar Vasúttörténeti Park: Közép-Európa legnagyobb interaktív vasúti emlékparkja... Tovább

Hajógyári-sziget vagy Óbudai-sziget

 Az Óbudai-sziget a Duna egyik szigete Budapest III. kerületének közigazgatási... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Retró