hirdetes

Most még szép idő van, de most már tényleg érkezik az őszi fekete leves?

VN
Őszi időjárás előrejelzés október

Hétfői várható időjárás

Túlnyomórészt derült, napos, száraz időnk lesz, legfeljebb kevés felhő jelenhet meg az égen. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, de szélerősödés már csak a Dunántúlon néhol lehet. A hőmérséklet kora délután 20 és 27 fok között alakul. Késő este 12 és 20 fok között alakul, a szeles északnyugaton lesz 20 fok közelében. Estefelé leginkább derült lesz az ég, csak foltokban képződhet kevés helyen köd. Csapadék nem várható. A déli szél főként az északnyugati megyékben marad élénk. Hajnalra döntően 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet, a Dunántúl északnyugati részein lesz a legenyhébb az idő. Ugyanakkor az északkeleti, keleti megyék szélcsendes részein ennél több fokkal hidegebb hajnal valószínű.

hirdetes

Keddi várható időjárás

A nap nagy részében túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk csapadék nélkül. Késő délutántól, estétől azonban nyugat felől felhősödés kezdődik, és eső, zápor, egy-egy zivatar már előfordulhat. A délkeleti, déli szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A délutáni órákban általában 21 és 27 fok között várható a hőmérséklet.

Szerdai várható időjárás

Nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, ezzel együtt a csapadék kialakulási esélye is növekszik. Napközben már többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég többfelé esővel, záporral, néhol (elsősorban a Dunántúlon) zivatar is kialakulhat. Az északkeleti tájakon a legkisebb a csapadék kialakulási valószínűsége, másutt ugyanakkor helyenként kiadósabb mennyiségre is van esély. A délkeleti, keleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban 4, 15 fok közötti minimumokat mérhetünk nyugaton a magasabb értékekkel. Délután 12 és 22 fok között változhat a hőmérséklet, a tartósan csapadékos részeken mérhetjük az alacsonyabb értékeket.

hirdetes
 

Milyen idő lesz a hétvégén? Számíthatunk napsütésre azrt? Lapozz és mutatjuk!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Sorkatonaság

Sorkatonaság: csak a (fiatal) férfiakra vonatkozó kötelező katonai szolgálat, mely manapság... Tovább

Ilona-vízesés

Ilona-vízesés: Az Ilona-völgyi-vízesés Magyarország legnagyobb szintkülönbségű... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Hírek Kirándulás Magyarság Programajánló