hirdetes

Esős idővel kezdődik a nyár, mutatjuk, pontosan mikor lesz szükséged esernyőre a héten!

VN

A nyárra lapoztunk a naptárunkat, azonban ha az ablakon kinézünk nem feltétlenül van az a nagyon szikrázó napsütés….sőt az időjárás előrejelzések szerint inkább esernyővel kell készülnünk a héten! Lássuk milyen időjárást jósol egészen pontosan az OMSZ!

esős nyári időjárás június elején

Hétfői várható időjárás

A nap első felében főként a nyugati és északi országrész fölött lesz több a felhőzet. Másutt kezdetben még inkább fátyolfelhős időre van kilátás, ám napközben délnyugat felől egyre nagyobb területen megvastagszik a felhőzet. Északkeleten számíthatunk a legtöbb napsütésre. A záporos csapadékgócok kora délelőtt az Észak-Dunántúlról is levonulnak, de a vastagabb felhővel borított tájakon időszakos, gyenge eső ezt követően sem zárható ki. Kora estétől dél, délnyugat felől viszont már egyre több helyen valószínű eső, záporeső, zivatar. A keleti, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, de zivatar környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére többnyire 14 és 20 fok közé hűl le a levegő, de néhol hűvösebb is lehet.

Keddi várható időjárás

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé várható eső, záporeső, zivatar. A délkeleti szél néhol megélénkül, zivatar térségében megerősödhet. Délután 19, 26 fokot olvashatunk le a hőmérőkről, a tartósabban csapadékos tájakon lesz a hűvösebb.

hirdetes

Szerdai várható időjárás

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve fátyolfelhőzet mellett helyenként hosszabb-rövidebb napsütés is lehet. Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. A délkeleti szél időnként megélénkül, zivatarban megerősödik. A hajnali 10, 16 fokról 19 és 26 fok közé melegszik fel a levegő, a tartósabban csapadékos tájakon mérhetik az alacsonyabb értékeket.

Csütörtöki várható időjárás

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütés is várható. Összességében több helyen számítani lehet esőre, záporesőre, zivatarra. A keleti, délkeleti szelet néhol élénk, zivatarban erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 9, 16, a maximum 20 és 28 fok között valószínű, a tartósabban csapadékos vidékeken lesz a hűvösebb.

hirdetes

Pénteki várható időjárás

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan valószínű záporeső, zivatar. Az északkeleti szelet sokfelé élénk, zivatarban erős széllökések kísérhetik. Hajnalban 11, 16, a délutáni órákban 23, 29 fokot mérhetünk.

Szombati várható időjárás

A gomoly- és fátyolfelhők mellett akár több órára kisüthet a nap, de elszórtan kialakulhat zápor, zivatar is, átmeneti szélerősödéssel. A minimum-hőmérséklet 11, 17, a csúcsérték 23 és 29 fok között valószínű.

Vasárnapi várható időjárás

A gomoly- és fátyolfelhők mellett több órás napsütésre van kilátás, elszórtan záporral, zivatarral. A szél legfeljebb zivatar környékén erősödik meg. A hajnali 11, 17 fokról délutánra 24 és 30 fok közé melegszik fel a levegő.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Szerencs vára

Szerencs vára: A szerencsi vár Borsod-Abaúj-Zemplén megye legfiatalabb vára. Jelenleg itt... Tovább

A pengő pénzrendszer

A pengő pénzrendszer: 1924. április 18-án a magyar képviselőház elfogadta a... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás Belföld Érdekességek Szórakozás Utazás