Mindegyik országnak megvan a saját kultúrája, ezzel együtt érkezési szokásaik is eltérőek lehetnek. Amennyiben külföldön járunk, néhány ezek közül furcsa lehet, az ételekről már nem is beszélve. Pedig, vannak olyanok, amiket érdemes lenne a mi életmódunkba is beleépíteni, hiszen rendkívül praktikusak lehetnek egészségünk szempontjából. Mostani cikkemben hoztam Nektek egy rövidebb összefoglalót, mik azok a szokások, melyek a külföldiek számára megdöbbentőek lehetnek, valamint mik azok, amik nekünk tűnhetnek furcsának, mégis kifizetődőek hosszútávon!
![Magyar illetve külföldi étkezési szokások Étkezési szokások](/kep/730x400/107576.jpg)
Lássuk, nekünk milyen furcsa szokásaink lehetnek külföldi szemmel
Belegondoltál már abba, miket használsz majdnem minden ételedhez, illetve mit fogyasztasz leggyakrabban? Ezek nem mások, mint a hagyma, paprika, tejföl.
Legtöbb ételünk készítése azzal kezdődik, hogy egy-két hagymát felszeletelünk hozzá, valamint őrölt paprikával való ízesítéssel végződik. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a legtöbb magyar imádja a töltött paprikát, lecsót, és még a hegyes erősről, valamint az Erős Pistáról szó sem esett. Egyszóval, mi lenne velünk nélkülük?
A tejföl azért számíthat furcsaságnak, mert külföldön annyira nem elterjedt gyártása. Nem véletlen, hogy ebből az okból kifolyólag a legtöbb külföldön élő magyarnak ez hiányzik a legjobban, hiszen két kezünk sem lenne elég ahhoz, hogy összeszámoljuk, mennyi étel mellé fogyasztjuk.
Mi jellemző még konyhánkra?
Érdemes még arról is szót ejteni, hogy hazánkban a belsőségek is nagy népszerűséggel bírnak. A zúzapörkölt, pacalpörkölt és reszelt májjal egy-egy külföldit könnyen ki lehet kergetni a világból, a sült vérről, valamint a disznósajtról már nem is beszélve. Vannak országok, ahol maga a disznóvágás is furcsának tűnhet.
A másik szembetűnő dolog az lehet, hogy képesek vagyunk majdnem mindent kenyérrel fogyasztani, nem állunk meg a szendvicseknél, egyes akár még köret helyett is inkább azt választják.
Viszont ezek mellett más kultúrákban is megtalálhatók olyan szokások, amik kevésbé mindennapiak.