hirdetes

Ismét magyar város főterét választották Európa legszebbjének!

SZ.F.

2016-ban is egy magyar város főterét választották a legszebbnek, akkor Mosonmagyaróvárra lehetünk nagyon büszkék, idén pedig Kaposvár főtere diadalmaskodott!

Európa legszebb főtere Kaposváron van!

Ezüstdiplomát, és a legszebb főtérnek járó különdíjat is elnyerte Kaposvár az idei Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén! A meseszép magyar város a Kossuth tér épületeinek és növényzetének összhangjával érdemelte ki.

 

2016-ban két magyar város, Mosonmagyaróvár és Dunakiliti ezüstérmet nyert ugyanezen a versenyen, nem mellékesen akkor Mosonmagyaróvár főterét választották Európa Legszebb Főterének. Magyarország szinte mindig sikert ér el ezeken a szavazásokon, 2015-ben Siófok főterét választották a legszebbnek. A több mint 30 éves múltra visszatekintő Entente Florale Europe versenyen a magyar indulók eddig 9 arany-, 25 ezüst-, és 10 bronzérmet szereztek, további 10 települést pedig Európa-díjjal jutalmaztak!

 

Kaposvár már korábban is kapott elismerést, 2004-be Európa Legvirágosabb Városának választották, 2010-ben pedig a Magyar Turizmus Zrt. a városnak ítélte Magyarország legszebb főterének járó díjat. Ismerkedjünk meg kicsit közelebbről Kaposvár főterével, a következő oldalon folytatom!

 

Európa legszebb főtere Kaposváron van!

A Kossuth tér Kaposvár főtere. 2003-as felújítása óta Magyarország legszebb főterei között tartják számon: 2010-ben a Fő utcával együtt együtt elnyerte a Magyarország legszebb főtere és főutcája díjat, 2017-ben pedig az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén Európa legszebb főterévé választották. 

 

A kaposvári Belváros a 19. század második felében, illetve a 20. század első évtizedeiben kapta mai formáját. Épületei főként eklektikus stílusúak, vagy a szecesszió jegyeit viselik magukon. A Fő utcát 1987-ben zárták le a járműforgalom elől. A Kossuth teret – a sétálóutca folytatásaként, a környező utcákkal együtt – 2003-ban újították fel.

 

A felújítási munkák keretében díszburkolatokkal, díszes kandeláberekkel, padokkal és a teret átszelő szökőkút-kompozícióval látták el, a járműforgalom elől teljesen elzárták. A környék parkolási gondjait parkolóházak segítik. A következő oldalon bemutatom a főtér legszebb épületeit!

hirdetes

 

Európa legszebb főtere Kaposváron van!

Városháza

A tér déli részén található a Városháza impozáns neoreneszánsz épülete. A Fogadó a Bárányhoz nevű szálló szomszédságában emelt palota a 20. század elején épült. A Kopeczek György és Kertész Róbert tervezőtehetségét dicsérő épületben nemcsak a polgármesteri és a járási hivatalt találjuk meg, hanem néhány műalkotást is. Ilyen például a város díszpolgárainak nevét felsoroló márványtábla, a városcímer, a kaposvári vár épületének festménye, vagy Kossuth Lajos és Deák Ferenc egész alakos portréi, valamint a festett ablakok és a tetővilágító, amely Róth Miksa kiváló üvegfestő keze munkáját dicséri. A Városháza lépcsőházában helyezték el az eredeti Gugyuló Jézus-szobrot is, miután a Csalogány utcai szoborfülkéjéből 2003-ban ellopták és a rendőrség megtalálta.

Székesegyház

A tér északi felén helyezkedik el a Nagyboldogasszony-székesegyház, amely Magyarország egyik legnagyobb temploma, tornya már messziről jól láthatóan magasodik a város fölé. Kaposvár városképének egyik legfontosabb eleme, a Kossuth tér és a város egyik legszebb épülete. A jelenlegi neoromán épület - sorrendben a harmadik templom ezen a helyen - már 1886 óta a város és a katolikus hitközösség egyik jelképe. Közvetlen szomszédságában helyezkedik el a Székesegyházi Plébániahivatal, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium és a Püspöki Palota.

Erzsébet Szálló

hirdetes

A város főtere egykor két neves szállóval is büszkélkedhetett. 1901-ben épült fel a tér délnyugati részén az Erzsébet Szálló, amelyben egykor nemcsak fogadó működött, hanem ott kapott helyet a Forgalmi Adóhivatal és a rendőrség is. Külön érdekessége a díszes saroktorony, a Zsolnay cserepekkel, melyet - formájára utalva viccesen - „bagolyvárnak” is neveztek.

Kapos Hotel

A székesegyházzal szemben egykor - a Pityók vendéglőt és a Fekete Sast követően - a Korona Szálló állt. Az épület az Esterházyak tulajdonában volt, és 1912-ben alakították át. A szép, szecessziós stílusú, kétemeletes szállóról ma már csak a régi fotográfiák tanúskodnak. Helyén az 1960-as évektől a tér stílusától idegen Kapos Hotel fogadja a vendégeket.

Egykori gimnázium, majd Pénzügyi Palota

A Kossuth szobor mögötti épület a Fő utcát és a Teleki utcát választja el egymástól. 1864-ben épült gimnáziumnak, majd amikor 1898-ra felépült az iskola új épülete, a pénzügy-igazgatóság költözött ide, később élelmiszeripari szakközépiskola és technikum lett. A 21. század elején teljesen lebontották, majd 2010-re nagyjából eredeti formájában visszaépítették, jelenleg a megyeszékhely egyik legelegánsabb lakó- és irodaháza.

Csokonai Hotel Más néven: Dorottya-ház 

Az épület a Kossuth tér és a Fő utca sarkán, az egykori Pénzügyi Palotával szemben helyezkedik el. Egykor az Esterházy család somogyiuradalmi központja volt. Nevét Csokonai Vitéz Mihály Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon című vígeposza nyomán kapta, amelynek cselekményét ide helyezte. Az épület mellett Fritz János 1977-ben felavatott Csokonai–mellszobra áll.

A Haza Kis Polgárainak

A város főterének legidősebb épülete a Haza Kis Polgárainak feliratot viselő, egyszerűségében is gyönyörködtető épület. Itt mindig is iskola működött: 1715-től egy aprócska, fából készült elemi iskola, majd helyén 1832-ben készült el az immár kétemeletes iskolaépület. Volt polgári fiúiskola, kollégium és szakközépiskola is, ma a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium általános iskolája működik itt.

Forrás: Wikipédia

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Országgyűlési Könyvtár

A könyvtárt a törvényhozó munka támogatására az 1860-as évek végén a magyar... Tovább

Rövidszőrű magyar vizsla

Rövidszőrű magyar vizsla: a 9 tradícionális magyar kutyafajta egyike. A rövidszőrű magyar... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Európa Magyar Magyarország