2018-ban is elindult a Dal című műsor, aminek válogató végeztével kiderül, hogy ki képviseli Magyarországot a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon. Tavaly Pápai Jocit érte a megtiszteltetés, nézzük, ki a szerencsés idén!
![Eurovíziós Dalfesztivál 2018 Kiderült, hogy ki képviseli Magyarországot idén az Eurovíziós Dalfesztiválon!](/kep/730x400/100154.jpg)
Február 24-én a Duna Tv-n volt látható a Dal döntője, amiben eldőlt, hogy ki képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az utolsó adásban 8 produkció szállt versenybe a megtisztelő címért: Király Viktor, a Leander Kills, Süle Zsolt, Heincz Gábor Biga, az AWS, Horváth Tamás, a Yesyes, valamint Dánielfy Gergely.
A zsűri tagjai idén Frenreisz Károly, Both Miklós, Schell Judit, valamint Mező Misi voltak. A zsűri az összes dal elhangzása után pontozta a produkciókat: 10, 8, 6 és 4 pontot oszthattak ki a versenyzőknek. A négy legtöbb pontot szerzett produkció közül pedig a nézők dönthették el azt, hogy ki képviselje Magyarországot idén az Eurovíziós Dalfesztiválon. A végső négyes a következő lett: Dánielfy Gergely, Király Viktor, a Yesyes és az AWS.
A következő oldalon megtudhatod, hogy ki képviselheti országunkat ezen a nívós versenyen!
![Eurovíziós Dalfesztivál 2018 Kiderült, hogy ki képviseli Magyarországot idén az Eurovíziós Dalfesztiválon!](upload/newsimages/MbjdPEnjjXCIfoKR.jpg)
A 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon az AWS képviseli hazánkat!
Fotó: Wikipédia
A következő oldalon pedig meg is hallgathatod a nyertes dalt!
![Eurovíziós Dalfesztivál 2018 Kiderült, hogy ki képviseli Magyarországot idén az Eurovíziós Dalfesztiválon!](upload/newsimages/QSVNNzelHQvJjwkd.jpg)
![Eurovíziós Dalfesztivál 2018 Kiderült, hogy ki képviseli Magyarországot idén az Eurovíziós Dalfesztiválon!](upload/newsimages/MbjdPEnjjXCIfoKR.jpg)
A 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon az AWS képviseli hazánkat!
Fotó: Wikipédia
A következő oldalon pedig meg is hallgathatod a nyertes dalt!
![Eurovíziós Dalfesztivál 2018 Kiderült, hogy ki képviseli <a class="autolinkeles" title="magyarország" href="https://www.magyarorszagom.hu/magyaroraszag.html">Magyarország</a>ot idén az Eurovíziós Dalfesztiválon!](upload/newsimages/QSVNNzelHQvJjwkd.jpg)