hirdetes

Tél, hóesés, napos idők? Mit tartogat február első hetének időjárása?

VN

Már lassan az év második hónapjára lapozzuk a naptárunkat, ami azért különösen nagy öröm számunkra, mert már meg-meglengedezik a tavasz szele. Biztosan sokan vannak, akik velünk együtt várják a szebb időket, a tavaszi friss virágok illatát, és a madárcsicsergést. Február első hetén még semmiképpen sem szabad ilyesmire számítani, maximum álmodozni róla, de akkor mégis milyen idő lesz? Mutatjuk az OMSZ heti időjárás előrejelzését.

2023 február első heti időjárás

Várható időjárás hétfőn

Legalább néhány órára kisüt a nap, azonban délelőtt északnyugat felől növekszik a fátyolfelhőzet, később meg is vastagszik a felhőtakaró, amely este, késő este újra csökkenésnek indul. Délutántól elszórtan fordulhat elő gyenge vegyes csapadék, nyugaton és délen az esőnek, míg északkelet felé haladva a havas esőnek, hónak van nagyobb esélye. Szintén délutántól a délnyugati szél egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira fordul, és megerősödik, helyenként viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 0 és +6 fok között valószínű. Késő estére -1 és +4 fok közé csökken csak a hőmérséklet.

Várható időjárás kedden

Felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat zápor, hózápor. Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megerősödik, főként az északnyugati szélcsatornában viharossá fokozódik. Kora délután 3, 8 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

hirdetes

Várható időjárás szerdán

Általában közepesen felhős időre számíthatunk. Szórványosan előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék, zömében záporok, de északkeleten hózáporok is kialakulhatnak. Az északnyugati, nyugati szél főként az északkeleti részeken erős lesz, egy-egy viharos lökés sem kizárt. A minimum-hőmérséklet általában -4, +4 fok között várható, a szeles helyek lesznek fagymentesek. A maximum 5 és 10 fok között alakul.

Várható időjárás csütörtökön

Közepesen vagy erősen felhős idő várható. Szórványosan előfordulhat vegyes csapadék, főleg északkeleten havas eső, hózápor, másutt eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A minimum-hőmérséklet általában -3, +4 fok között alakul, a szeles helyek lesznek fagymentesek. A csúcsérték 3 és 9 fok között valószínű.

hirdetes

Várható időjárás pénteken

Felhőátvonulások várhatók általában többórás napsütéssel. Elszórtan kialakulhat hózápor. Helyenként erős lökések kísérhetik az északnyugati, északi szelet. Hajnalban általában -6, +1, kora délután 0, +6 fokot mérhetnek.

Várható időjárás szombaton

Felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel. Elszórtan kialakulhat zápor, hózápor. Az élénk északnyugati, északi szelet helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban -5, +1, kora délután 0, +6 fok között alakul a hőmérséklet.

Várható időjárás vasárnap

A gyakran változó felhőzetből helyenként fordulhat csak elő hózápor. Az északi, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban -7, +1, kora délután -1, +5 fok között alakul.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Lahner György

Lahner György: Lahner honvéd vezérőrnagy, az aradi vértanúk egyike. A Túróc megyei Necpálon... Tovább

Eladó lakás Fonyód

Eladó lakás Fonyód A fővárostól mindössze másfél órára fekszik hamisítatlan, csodás... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Magyarország