hirdetes

Fejlesztésre kerül a budapesti vasúthálózat, megépül az alagút Kelenföld és a Nyugati közt

SFV

Tegnap este jelent meg a Magyar Közlönyben a kormányhatározat, miszerint a kormány elfogadta az Európai Unióval közösen kidolgozott Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát (BAVS) – tette közzé Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár saját Facebook-oldalán.

Fejlesztésre kerül a budapesti vasúthálózat

A döntésnek köszönhetően az elkövetkező húsz évben újabb 3 ezer milliárd forintot fordítanak Budapest és a várostérség közlekedésének jelentős fejlesztésére, illetve ugyanennyit a HÉV fejlesztésére főként EU-s forrásokból. Az Európai Unió 2027-ig már garantált egy 1500 milliárd forintos forrást.


Fürjes Balázs posztjában taglalja, hogy mennyire megnehezített jelenleg a közlekedés, ha valaki az agglomerációból akar bejutni Budapestre dolgozni, tanulni, ügyintézni, így főként ezt kívánják orvosolni a fejlesztésekkel.


A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia a következő célok elérését biztosítja:

  • minden elővárosi vasútállomásról óránként legalább négy vonat indul majd Budapestre,
  • átszállás nélkül legalább három metróvonal lesz elérhető,
  • megduplázódik az agglomerációból Budapestre vonattal és nem autóval érkezők száma,
  • megvalósul az integrált tarifaközösség, az utazás során elegendő lesz egyetlen bérlet vagy jegy vasútra, buszra, metróra, villamosra.


Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson a következők történnek majd:

  • folytatódik a korszerű járművek beszerzése;
  • megújítják a vasútállomásokat;
  • sokkal nagyobb kapacitású átmenő rendszerű pályaudvarokat hoznak létre a jelenlegi fejpályaudvarok helyett;
  • fejlesztik az infrastruktúrát, Budapestet behálózó szolgáltatást hoznak létre,
  • legalább 3 metróvonal átszállás nélkül lesz elérhető.
  • Kelenföldet, a Délit és a Nyugati pályaudvart összekötő vasúti alagút megépítésével egy több mint 100 éves tervet valósítanak meg,
  • megvalósul az integrált tarifaközösség: egy jeggyel vagy bérlettel bárhova el lehet majd jutni.
     

Tudtad?


Az első magyar vasúti pálya 1846-ban Pest és Vác között készült el. Pest első pályaudvaránál 1846. július 15-én hatalmas tömeg gyűlt össze. Az emberek hangosan éljeneztek és integettek, amikor elindult első útjára a Pest és Buda nevű gőzösökkel az ünnepi szerelvény. Az újságok lelkesen tudósítottak az eseményről. A legszebb örökéletű sorok Petőfi Sándor tollából, a Vasúton című versből valók:

hirdetes


„…Száz vasutat, ezret
Csináljatok, csináljatok!
Hadd fussák be a világot
Mint testet az erek.


Ezek a föld erei,
Bennök árad a műveltség,
Ezek által ömlenek szét
Az életnek nedvei…”

 


Az egykori pályaudvar (vagy másnéven indóház) ma már nem áll egykori helyén, azonban az épület néhány tartóoszlopát megőrizte a Közlekedési Múzeum.
 

Forrás: 444.hu, Közlekedéstörténeti olvasókönyv

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

A tartós szegfű

A tartós szegfű: A tartós szegfű igazi hungarikum, a világon kizárólag a Duna-Tisza közi... Tovább

December

December sokak kedvence, a karácsonyi ünnepkör kiteljesedésének időszaka, az év utolsó... Tovább

Tovább a lexikonra
Magyarország Magyarság Utazás