hirdetes

Fejlődik a balatoni biciklizés: Európai szintű kerékpáros központ épült, megújultak az útszakaszok is

VN
Fejlődik a balatoni biciklizés 2022-ben

Mit lehet tudni a megújult balatoni biciklis utakról?

A Balatoni Bringakör 114 kilométeres szakaszán hajtottak végre fejlesztéseket, a bruttó több mint 6 milliárdos beruházás fele-fele arányban uniós, illetve hazai forrásból valósult meg. Ehhez kapcsolódóan többek között olyan bringaparkokat is építettek az országban, amelyekben a gyerekek a pumpapályákon könnyen elsajátíthatják a biztonságos biciklizéshez szükséges technikákat.  
   

"Fontos, hogy a gyerekek számára olyan élményeket tudjunk nyújtani, amelyeket versenyképesek a mobiltelefonos játékokkal" - hangsúlyozta az államtitkár.

Egyre több lehetőség várja a balaton körül biciklizőket

Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz) elnöke arról beszélt, hogy a bringások még színvonalasabb kiszolgálása érdekében az északi part Balatonkenese és Örvényes közötti, megújult szakaszán 10 szervizoszlopot és 10 e-bike töltőállomásokat helyeztek el, továbbá 32 szervizcsomagot osztottak szét a kerékpárosbarát szolgáltatók között, akik kötelesek azokat ingyen a kerékpárosok rendelkezésére bocsátani. Ezen kívül elkészült egy Kerékpárosbarát mobiltelefonos applikáció is, amely gyors és hasznos információkat nyújt a bringásoknak. Felhívta a figyelmet arra, hogy az újabb fejlesztéseknek köszönhetően a Balatoni Bringakörről leágazva is számos izgalmas túrát lehet tenni, ezért a szabadságukat aktívan töltő családoknak nemcsak nyáron, hanem márciustól novemberig érdemes ellátogatniuk a Balatonhoz. Hozzátette, hogy nyáron elkészült a Veszprém-Felsőörs-Alsóörs kerékpárút, így most már például a Felsőörs-Alsóörs-Balatonalmádi-Szentkirályszabadja-Veszprém-Felsőörs útvonalon egy élményekben gazdag, 30 kilométeres körtúrát lehet tenni.

hirdetes
   

hirdetes

Bakó Ádám, az Aktív Magyarország kommunikációs koordinátora beszámolt arról, hogy a közelmúltban elkészült a Digitális Vándor applikáció is, amely a fiataloknak játékos, interaktív formában mutatja be a tanösvények során érintett látnivalókat. A Balatoni Ábrándozások útvonal például a Balatonalmádi és Örvényes közötti kerékpáros szakasz érdekességeivel ismerteti meg a gyerekeket.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Szentgáli Kőlik-barlang

Szentgáli Kőlik-barlang: Magyarország egyik legnépszerűbb és legjelentősebb barlangja. A... Tovább

Panorámás ingatlan

Egy panorámás ingatlan valóban örök befektetés. A kilátás, amelyben a lakás... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyarország Sport Szórakozás Utazás
X
Kövess minket facebookon!