hirdetes

Napszemüvegbe épített kémkamerával filmezte a strandolókat a Balatonnál, pénzbüntetést kaphat

VN

Igazi Hollywoodi filmbe illő történet a magyar tenger partjáról, csak sajnos a rosszabbik féle. Egy férfi még tavaly nyáron a napszemüvegébe épített kamerával filmezett meztelen fürdőzőket Balatonberényben az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene.

Nudista strandolók a Balatonnál

10 személyt filmezett le

Az 57 éves férfi 10 személyről is készített felvételt ilyen trükkös módon, természetesen a személyek tudta, hozzájárulása nélkül. Szerencsére hamar feltünést keltet a viselkedésével, és lebukott, a felvételeket pedig lefoglalták. Sőt eljárás indult ellene személyes jogok megsértse miatt. A vád szerint a férfi 2020 augusztusában a balatonberényi naturista strandon a vízben tartózkodott, ahol nem csak fürdőzött, hanem napszemüvegével felvételeket készített a körülötte lévő ruhátlan sértettekről azok tudta és beleegyezése nélkül.

Lebukott az elkövető

Az egyik áldozatnak azonnal gyanús lett a férfi viselkedése, ezért értesítette az úszómestert, aki intézkedett a vádlottal szemben; ennek során a férfi átadta a napszemüvegét. Az eszközt - amelynek a szárában volt elhelyezve a kamera és a felvételek tárolására szolgáló merevlemez - a rendőrség lefoglalta. Az ügyészség különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnak benyújtott vádiratában.

hirdetes

Van nudista strand a Balatonnál?

Gondolom már tudod a választ, hogy igen, de elmondjuk, hogy pontosan hol! A naturista strandokon működő büfék, kempingek személyzete ruhában dolgozik, ha valaki leül egy asztalhoz, maga alá törölközőt terít, de nem vesz fel bikinit vagy fürdőnadrágot az étkezéshez sem. Sokak szerint ugyanis sokkal kellemesebb úgy fürdőzni, hogy az egész testüket éri a víz és a napfény. Ha te is szeretnél a társadalmi kötöttségektől megszabadulva strandolni, meztelen tollasozni, sakkozni, focizni, akkor 2 strand közül is tudsz választani a Balatonnál.

hirdetes

Balatonberényi Naturista strand és kemping

A Balaton legrégebbi nudista strandja és egyben legnagyobb naturista kempingje, ami 1980-as évek óta üzemel. Nemcsak sátor és lakókocsi hely van itt, hanem motel is üzemel, van bolt, büfé, étterem és sportpálya is, illetve van bőven hely napozni, sétálni, és fürdőzni is. A strandon található kör alakú stég a Balaton legnagyobb épített stége.

Levendula naturista kemping

A nevéből már biztosan sejtitek, hogy a csodaszép Tihany közelében van ez a naturista strand. Hatalmas fák mögött a bicikliút közelében van, ahol nyugalom uralkodik, így mindenki nyugodtan strandolhat ruha nélkül. A Levendula kemping 2006 óta üzemel naturista kempingként.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

A kopjafák

A kopjafák: A halál utáni élet ősi magyar elképzelése abból az alapgondolatból indul ki,... Tovább

Kettős népszavazás

Kettős népszavazás: 2004. december 5-én került sor arra az ügydöntő népszavazásra,... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Utazás
X
Kövess minket facebookon!