hirdetes

Óriási földrengés döntheti romba fél Európát?

Sz. F.

Nem hivatalos jelentések szerint a katasztrófa elkerülhetetlen lesz, és a hatóságok titokban már megpróbálták megtenni az előzetes óvintézkedéseket!    

Fél Európát romba döntheti a közelgő földrengés - Az évszázad katasztrófája közeleg?

Nem csak Nagy-Britannia, de Európa számos országa veszélyben lehet – állítják nem hivatalos jelentésekre alapozva. Több kutató is úgy véli ugyanis, hogy előre prognosztizálhatóan november 19-én egy gigantikus földrengéssorozat fogja megrázni Európát.

A rengések ereje néhol olyan erős lesz, hogy minden eddigi rekordot megdönt. Mindemellett a földrengések hatására hatalmas, több méter magas szökőár, azaz cunami generálódik, mely elmossa a partokat. Számos európai partmenti város vagy üdülőterület lesz veszélyben. A jelentések szerint Velencét például teljes mértékben elmoshatja a cunami, ha valóban bekövetkezik a földrengés.

Sokak szerint ez az egész dolog kapcsolatban lehet azzal is, hogy a Csendes-óceánon és a kontinensek partjainál végig húzódó úgynevezett Tűzgyűrű aktivizálódni látszik. Az elmúlt években több, minden eddiginél nagyobb rengés kiinduló pontja köthető ehhez a területhez. A következő oldalon folytatom! 

hirdetes
Fél Európát romba döntheti a közelgő földrengés - Az évszázad katasztrófája közeleg?

Nincs kizárva a geológusok szerint, hogy az Európát megrengető katasztrófa is innen indul majd ki, és hatással lesz Amerikára is. A szkeptikusok szerint azonban ilyenről szó sincs, és pusztán a számítógépes szimulációs előrejelzések jósolnak 19-ére egy nagyobb erejű lemeztektonikai mozgást, ami földrengésként eszkalálódhat majd.

A tudósok szerint szinte 100%-ig biztos, hogy egyszer Kaliforniát is eléri egy ilyen rengés. Az elmúlt években óriási, rekord erősségű földrengéseket láthattunk Japánban, Chilében, Indonéziában és Új-Zélandon. Ez az Egyesült Államok nyugati partja számára is elkerülhetetlen.

hirdetes

A tűzgyűrű által keltett kataklizmikus rengések elméletben arra is képesek lennének, hogy teljesen átrendezzék bolygónkat. Egyes kontinensek partvonalai jelentősen átalakulnának. Szigetek tűnnének el, és jelennének meg, és 60-100 méter magas szökőárak sújtanák a kontinensek külső peremvidékét. Mindenesetre a biztonság kedvéért nem árt, ha senki sem tartózkodik majd legalább turistaként a partmenti városokban Európában.

Hogy tényleg bekövetkezik-e, amit jósolnak? Nem tudni, de bízzunk benne, hogy nem! 

Forrás

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Nagytétényi Kastélymúzeum

Nagytétényi Kastélymúzeum: az Iparművészeti Múzeum 1949-ben létesített bútormúzeuma,... Tovább

Az első bécsi döntés

Az első bécsi döntés: a szlovák és magyar felek által felkért két döntőbíró, Ribbentrop... Tovább

Tovább a lexikonra
Európa Külföld