hirdetes

Gül Baba életét bemutató szimfonikus költemény világpremierje a török Elnöki Szimfonikus Zenekar előadásában - magyar művészek közreműködésével

 

Ankarában vezényli Héja Domonkos karmester a világ egyik legrégebbi szimfonikus zenekarát, vendégművészként Balog József zongorista is fellép a nagyszabású ünnepi koncerten.

Gül Baba

A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy hidat képezzen a török és a magyar nép között, elősegítve a két ország közti kulturális és idegenforgalmi kapcsolatok, tudományos együttműködések fejlődését – ennek szellemében most a névadójáról szóló különleges szimfonikus költeményt viszi közönség elé a szervezet a zenekar ankarai hangversenytermében.

Az alapítvány küldetése, hogy hozzájáruljon a két nemzet történelméhez, kultúrájához és társadalmi életéhez azzal, hogy élő kulturális és művészeti helyszínné teszi Gül Baba síremlékét, amely Törökország és Magyarország közös történelmének szimbóluma. A szervezet tevékenységének újabb mérföldköve, hogy a török közönség legelső alkalommal hallhatja az Ilyas Mirzayev által komponált Gül Baba szimfonikus költeményt, amelynek a világpremierjére április elsején, Ankarában kerül sor a világ egyik legrégebbi szimfonikus zenekara, az Elnöki Szimfonikus Zenekar előadásában, amelyet a tervek szerint magyarországi premier is követ, ugyancsak világhírű előadók részvételével. A művészeti produkció a szervezők reményei szerint tovább mélyíti a két ország között meglévő szoros kulturális, tudományos és idegenforgalmi köteléket.

hirdetes

A különleges esemény vonatkozásában Adnan Polat, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány vezetője rámutatott: 

„Törökország és Magyarország két olyan baráti ország, amelyek régi gyökerekkel, közös történelemmel és kultúrával bírnak, és évszázadok óta nem is távolodtak el egymástól. Az erős történelmi köteléket tükrözi, hogy a két országban bárhol járva a közös múltra utaló műtárgyak nyomaira bukkanhatunk. Gül Baba hagyatéka és a sohasem látott mértékű felújítási munkával megnyílt Gül Baba Türbéje a két legfontosabb tényező, amely Törökország és Magyarország példaszerű kapcsolatát, valamint a kulturális és kereskedelmi együttműködést támogatja. Ezt a kiváló együttműködést megkoronázza a Gül Baba szimfonikus költemény világpremierje. Ezzel szeretnénk még jobban előmozdítani, hogy ez a szellemi örökség minél több emberhez eljusson, és hogy ezt a szétszakíthatatlan kulturális köteléket még jobban megerősítsük világhírű karmestereken és zenekarokon keresztül Törökországban és Magyarországon. Óriási öröm számunkra, hogy a közönség hamarosan Magyarországon is találkozhat a szimfonikus költeménnyel.”

hirdetes
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Európa

Európa: Európa Földünk egyik kontinense, amelynek határai nyugaton az Atlanti-óceán, északon... Tovább

Kokárda

 A kokárda – mint magyar neve is mutatja – eredetileg színes szalagból... Tovább

Tovább a lexikonra