hirdetes

Nekünk örökre ő lesz a Moha bácsi!

Bettina

Akinek minden gyerek imádta a hangját. Mert olyan megnyugató volt, kedves, bársonyos, leginkább pedig nagypapás. Volt olyan, hogy a rádió mesejátékokat adott, a kicsik közül pedig tízezrek rajnogtak Moha bácsiért, a törpéért.

Kőmíves Sándor Moha bácsi

Kőmíves Sándor egy időben szerencsét próbált a felnőtt, komoly színházi darabokban is, természetesen akkor más hangszínnel tudott megszólalni, de belátta, úgy nem hiteles, elfogadta tehát, hogy a közönség soraiban el-el hangzik: te, nem ő a Moha bácsi? Színész-dinasztiában látta meg a napvilágot, az apja, Baumann Károly volt az első, aki a magyar mulatókban nem németül, hanem magyarul énekelt kuplékat. 4 testvér mellett nőtt fel, ahol kettő úgyszintén a színház világában kötött ki.

 

Kőmíves Sándor  túlélte a front borzalmait is, majd több vidéki kitérő után felfedezték és 1938-tól a nagy hírű pesti Vígszínház megbecsült tagja lett. Micsoda szerencse, hogy itt talált meg a szerelem is, és későbbi feleségével a Vígszínházban ismerkedett meg. Munkácsy Irénnel, akit megismerkedésükre rá egy évvel később el is vett feleségül. Munkácsyról tudni kell, hogy az édesapja a legendás színész, Ódry Árpád volt, aki viszont már sajnos nem élhette meg az esküvőt, mivel 1937-ben, csupán 60 évesen váratlanul halt meg, elvitte a szívroham.

hirdetes

Kőmíves Sándor

 

De visszatérve Moha bácsihoz, bocsánat, Kőmíves Sándorhoz. A Vígszínházban ismert és elismert ember lett. Aztán a II. világháború alatt – ahogy ő fogalmaz, félvér mivolta miatt – munkaszolgálatra rendelték, ám a lelki sebeken túl különösebb bántódása nem esett, de valljuk be ez a megfogalmazás egy elég erős férfi jellemre vall. Hazatért a feleségéhez, akivel három gyermeket neveltek nagy szeretetben, a fiú, ifjabb Kőmíves Sándor később szintén ismert színész lett. A bájos hangú karakterszínészt egyre több szerep találta meg a II. világháború után, minden valamire való filmben szerepet kapott (Gül babaként már 1940-ben kivételeset alakított).

hirdetes

Kőmíves Sándor

 

Aztán ahogy telt az idő, az ifjúsági filmekben is felfedezték, a hangja pedig nem maradhatott ki a rádiós mesékből sem. A jóságos Moha bácsi mellett számtalan meseszereplőnek adta a hangját, ami a hallójáratunkba égett. Máig emlékszem tisztán erre a páratlan hangra. Kőmíves Sándor végül 83 éves korában, 1980-ban hagyott itt minket. A hangja viszont még most is ott bújik azoknak az egykori gyerekeknek a fülében, akik még meselemezt hallgattak a délutáni vagy az esti alvás előtt.

 

Nyugodj békében, Kőmíves Sándor!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Bárány Róbert

Bárány Róbert: 14 magyar Nobel díjasunk egyike. 1914-ben kapta meg a fiziológiai elismerést.... Tovább

Sopron

Sopron Magyarország nyugati csücskében található város, melyet szokás a Hűség Városának... Tovább

Tovább a lexikonra
X
Kövess minket facebookon!