hirdetes

Sokunk gyerekkori kedvence: a Mézga család

Puskás Rékka

Biztos nem vagyok vele egyedül, de vannak olyan rajzfilmek, melyeket még felnőtt szemmel is szívesen nézek. Az egyik ilyen a Mézga család, ami a mai napig ott van a mentett videóim között a YouTube-on. És te? Te szeretted a Mézga család történeteit, a velük megeső különleges kalandokat? Idézzük fel együtt az ikonikus család történetét, tagjait és kalandjait.

Nosztalgiázzunk a Mézga családdal!

Mézga család – pár szó a rajzfilmről

A mézga család nem tartozik a legmodernebb rajzfilmsorozatok közé, az első négy részt ugyanis 1968-ban mutatták be – ennek ellenére a mai napig élvezhető. Miután Macskássy Gyula megismerkedett Georges de la Grandière francia producerrel, összegyűlt a pénz és legyárthatták az első szériát, ez volt az Üzenet a jövőből – Mézga család különös kalandjai. A számos külföldi bemutatónak köszönhetően aztán elkészülhetett a második széria is, melyet 1972-ben mutattak be, aztán a harmadik is, amit pedig 1978-ben vetítettek. Volt egy negyedik széria is, de csupán két rész készült el pénzhiány miatt.

A rajzfilm cselekménye évadonként eltér, erről később részletesebben is olvashatsz. Ami azonban állandó, az a bohókás, mókás, néha kissé tompa, de nagyon is szerethető család, valamint a garantált jókedv, amit az ember egy—egy epizód megtekintése után érez.

Mézga család – a szereplők

Mézga Géza

Mézga Géza a család feje, az úr a házban, aki próbálja szigorral beleni csemetéit – több kevesebb sikerrel, hiszen lánya pimaszságával és fia csínyeivel, élénkségével és eszével összeségében nem nagyon tud mit kezdeni. Gézát legjobban kemény szigorúságra való törekvése, sorozatos kétbalkezessége és ügyefogyottsága jellemzi, emellett imádja a hasát és a jóféle szivarokat, amivel gyakran fel is ingerli a feleségét, például, mikor elalszik újsággal a kezében és szivarral a szájában.

hirdetes

Mézga Paula

Paula az anya, Géza felesége, született Rezovits Paula, akinek nem különösebben erősek az idegei, amit az események gyakran meg is tépáznak, ennek ellenére gyakran inkább ő az, aki hordja a nadrágot otthon. Szinte minden rész végén elhangzik tőle valamilyen formában, hogy inkább a Hufnágel Pistihez kellett volna hozzámennie.

Mézga Kriszta

A család elsőszülött gyermeke Kriszta, aki roppant pimasz, mindenre van egy cinikus megjegyzése és pont olyan idegesítő, mint minden tinédzser. Bár gyakran marakodnak az öccsével, mégis mindig hozzáfordul, ha valami problémáját, például a házfeladatát meg kell oldania.

hirdetes

Mézga Aladár

A család esze, a kisebbik gyerek, Aladár. Otthoni gépekből, háztartásieszközökből épít mindenféle masinákat, többek között azt a rádiót is, amivel aztán kapcsolatba lépnek MZ/X-szel. A második évad mondhatni Aladár évada, itt ugyanis azt kísérhetjük figyelemmel, ahogy éjszakánként gumiűrhajójával felfedez távoli bolygókat, ahol persze mindig csodás kalandokba keveredik.

Máris szomszéd

Dr. Máris Márton Ottokár Mézgáék mellett lakik, később alattuk, valamint velük tart Amerikában is, amikor vakációzni indulnak. Szegény rendszeresen szenvedi kárát a távoli leszármazott által küldött találmányoknak, vagy egyszerűen csak a csetlő-botló család valamilyen kalandjának. Nem különösebben szívleli őket, amit a sorozatot végignézve, őszintén, meg is lehet érteni.

MZ/X

MZ/X (Öcsi) Mézga Géza köbükunokája, aki az időszámításunk szerinti 30. században él, méghozzá Rákosszentmihályon, és már egy módosult változatát beszéli a nyelvnek is, az újmagyart, amit csak Aladárt tud megérteni a családból. Aladár talál rá a kapcsolatra a felturbózott rádiója segítségével, a leszármazott pedig mindenféle dolgokat küld a családnak fénypostán, amik megkönnyítik az életüket – elméletben, mert a gyakorlatban szinte minden visszafelé sül el.

Blöki és Maffia

Blöki és maffia a család házikedvencei. Míg maffia, a fekete macska inkább Krisztáé, addig Blöki, a beszélni is tudó kutya Aladár hű társa, és vele is tart az űrutazásokra a második alkalomtól kezdve, kivéve egyszer, de akkor is utána megy a gazdájának.

A cikk itt még nem ért véget, lapozz a következő oldalra és nosztalgiázz tovább! A cikk végén találsz egy kvízt is, amiben tesztelheted, mennyire ismered jól a sorozatot!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Zsolnay porcelán

Zsolnay porcelán: Hungarikum. A Zsolnay márkanév a hagyomány, az egyediség, a művészi érték... Tovább

Etyek–Budai borvidék

Etyek–Budai borvidék Magyarország 22 borvidékének egyike. Az Etyek–Budai borvidék... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyarország Retró
X
Kövess minket facebookon!