hirdetes

Gyermekkorunk kedvenc finomságai

LK, Szeder
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

A régi időkből azért még maradt néhány olyan retro finomság, ami ma is megtalálható a boltok polcain. Nosztalgiázzunk egy kicsit együtt, idézzük fel a kedvenc édességeink emlékét!  

Ezek voltak a kedvenc édességeink!

Duna kavics

Ez a színes, mogyorós finomság a mai napig kapható, én egyszerűen imádtam!

Limo

Szerintem senki sem úgy fogyasztotta, ahogy elő volt írva, hiszen vízbe kellett volna önteni, helyette pedig egyszerűen csak megettük.

Cigirágó

Nem is volt igazán menő az, aki nem ismerte akkor a cigirágót.

Téli fagyi

Nemcsak nyáron ehettünk fagyit, hiszen a télifagyi a hidegebb időkben is fogyasztható volt. Ez az édesség még ma is kapható, ha egy kis nosztalgiázása vágysz.

hirdetes

Melba kocka

A kis kocka még most is kapható, nem véletlenül, hiszen rendkívül finom.

Zizi

Ez a színes édesség szerintem sohasem fog kimenni a divatból! 

Kojak nyalóka

Ezt a barna finomságot szinte lehetetlen volt elfogyasztani, beleharapni pedig főleg.

Balaton szelet 

Azt hiszem nem is kell mondanom, hogy ennek a klasszikus édességnek a sikere a mai napig töretlen. 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Nagypéntek

Nagypéntek: A nagypéntek a keresztény kultúrában a húsvét előtti péntek. Ez a húsvét... Tovább

Halasi csipke

Halasi csipke: hungarikumnak számít. Nagyon igényes, az egyik leghíresebb magyar kézimunkának... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Ételek Magyar Magyarország Magyarság Retró