hirdetes

Hasznos leckék, amiket anyáink tudat alatt tanítottak nekünk

LK

Anyukád biztosan rengeteg dolgot szeretett volna (és valószínűleg még szeretne is) megtanítani neked, például hogy hogyan viselkedj illedelmesen, vagy hogy miként légy jó barát. Tanításai a cipőfűző bekötésétől kezdve a sütő szakszerű használatáig mindenre kiterjedtek, ahol egyre nagyobb lettél, és bizonyára azért is mindent megtett, hogy ne csináljátok ki egymást testvéreitekkel, amikor még nehezen kezelhető korotokban voltatok.

Ezeket a hasznos leckéket tanították nekünk édesanyáink!

Azonban nem csak ezek a fontos leckék azok, amikért hálával tartozol anyukádnak. Az évek során ugyanis rengeteg tapasztalatot adott át neked úgy, hogy sem ő, sem te nem vettétek észre, hogy ez a tudás átadásra került.

Ha megfigyeled hétköznapi viselkedésedet és hozzáállásodat, reakcióidat bizonyos helyzetekben, akkor kétségtelen, hogy nem egy hasonlóságot veszel majd észre önmagad és anyukád között. Íme néhány elmondatlan lecke, amiket tőle tanultál az évek során – köszönd meg neki mind!

Akármilyen kedved is legyen, néha egyszerűen muszáj kitartani

Nem kérdés, hogy számtalan olyan nap volt, amikor anyukád rettenetesen elfáradt, vagy testvéreiddel felhúztátok szegényt és volt, amikor bármit szívesebben csinált volna, minthogy szembe nézzen a problémáival. Mégis megtette. Meglehet, hogy szenvedés volt számára, és sokszor megpróbálta elrejteni előled, de biztosan egyre könnyebben észrevetted, ha nehéz időszakon ment keresztül. De nem adta fel. Ez a példa nagy valószínűséggel rád is átszállt róla, és sok nehéz időszakot sikerült átvészelned, többek között anyukádnak köszönhetően is.

Néha a legjobb dolog, amit valakiért tehetsz, hogy egyszerűen ott vagy neki

Magad sem tudnád felsorolni az összes esetet, amikor egy nehéz pillanatodban anyukád nem talált olyan szavakat, amik lecsillapítottak volna. De valahányszor valaki összetörte a szíved, vagy nem hívtak meg egy születésnapi buliba, ott volt melletted, és már ezzel is sokat segített neked. Idővel aztán te is nagyobb lettél, felnőttél, és hasonló támogatást nyújtottál másoknak – nem mindig tudtad, hogy mit kell az adott helyzetben mondani, vagy tenni, de sokak könnyeit már azzal felszárítottad, hogy meghallgattad őket a bajban.

hirdetes

A családdal töltött idő a legfontosabb

Anyukád valószínűleg neked is ezerszer elmondta, hogy mennyire fontos a családdal tölött idő. Ha a gyerekek minőségi időt töltenek a családjukkal, az nagyban befolyásolja a későbbiekben, hogy egészséges, boldog, kiegyensúlyozott felnőtté váljanak. De mit is jelent pontosan a minőségi idő a családdal? Érdemes ilyenkor kiszakadni a megszokott környezetből, egy olyan helyszínre látogatni, ahol együtt tud szórakozni, feltöltődni, kikapcsolódni a család. Az Oxigén Hotel**** Superior Family & Spa remek választás ilyen esetben, hiszen egy igazi gyerekbarát hotel, ahol színes programok, remek pihenési lehetőség várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. A szálloda Noszvajon található, egy mesés környezetben, ahol garantáltan felejthetetlen élményeket fog szerezni a család! 

Ezeket a hasznos leckéket tanították nekünk édesanyáink!

A desszert hatalma szinte végtelen

hirdetes

Volt, hogy gyerekkorodban fagyival „vesztegettek meg”, máskor pedig egy nagy tábla csoki formájában érkezett a vigasz, amikor egy versenyről nem győztesként tértél haza (vagy éppen azért, mert nyertél). Anya mindig tudta, hogy a finomságoknak minden helyzetben szerepet lehet találni, legyen szó meggyőzésről, vigasztalásról vagy jutalomról.

Fontos, hogy miként beszélsz önmagadhoz

Ha anyukád rendszeresen biztatott és emlékeztetett róla, hogy milyen ügyes is vagy, ezzel minden bizonnyal elültette benned ezt a nagyságérzetet és önbizalmat. Ha azonban ezek a dicséretek és biztatások elmaradtak, akkor könnyen lehet, hogy a mai napig nem veszed észre az igazán értékes, fontos tulajdonságaidat önmagadban és nem is vagy képes elég önbizalmat összeszedni anélkül, hogy más segítene ebben. Bármi is legyen a helyzet, megtanultad, hogy nagyon is fontos, hogy miként tekintesz önmagadra és mikét bánsz magaddal.

Ezeket a hasznos leckéket tanították nekünk édesanyáink!

Nincs két egyforma család

Anyukád bizonyára másképpen viselkedett, mint legjobb barátod anyukája, és általánosságban családotok is másképpen működött, mint az övéké – vagy bárki másé. Habár ez eleinte kissé ijesztő lehetett, a későbbiekben fontos leckének számított, hiszen segített elfogadni a különbségeket az emberek között, akik más és más családi háttérből érkeztek. Ebben persze nem csak anyukád, de többi családtagod is sokat segített.

A határok a szeretet jelei is lehetnek

A szidalmazásokra senki sem emlékszik vissza mosolyogva, de felnőtt fejjel biztosan hálával gondolsz minden olyan esetre, amikor szüleid ledorgáltak valahányszor rossz fát tettél a tűzre. Még felnőtt ként is fontos, hogy megszabjunk bizonyos határokat, nehogy megbántsuk azokat, akik fontosak számunkra, vagy mi magunk szenvedjünk el bármilyen jellegű sérülést. Lehet, hogy felnőttként sok helyről hallottad már ezt, de biztosan anyukád volt az, aki először felhívta rá a figyelmedet.

Még a felnőttek is hibáznak néha – sőt…

Senki sem tökéletes, és ez az anyukákra is vonatkozik. Ahogy cseperedtél, többször is láthattad, amint anyukád hibázik, de ez sosem zavart igazán, elvégre anya az anya. Ha valaki, akkor ő bizonyította be először, hogy nem kell tökéletesnek lenni, elég, ha elég vagy valaki számára.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Európa

Európa: Európa Földünk egyik kontinense, amelynek határai nyugaton az Atlanti-óceán, északon... Tovább

Gyula város

Gyula város Békés megyében, a Gyulai járás központja.Népessége nagyságrendileg 30 000... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek