Kissé kaotikus egy nyár ez egyik percben verő fényes napsütéssel, tikkasztó forrósággal, másik percben heves zivatar csapkodó villámlással. Mit hoz a nyár második hónapjának legutolsó hete? Mutatjuk milyen időt jósol az OMSZ július utolsó napjaira! Jelenleg hőségre és zivatarokra is riasztás van érvényben.
![időjárás előrejelzés július vége Heti időjárás előrejelzés](/kep/730x400/108043.jpg)
Hétfői időjárás előrejelzés
Az Alföldön reggel még záporokra kell számítani. Délelőtt a vastagabb, csapadékot adó felhők elvonulnak, a nap nagy részében gomolyfelhős, napos időnk lesz, záporoknak minimális az esélye. Késő délutántól azonban a Dunántúlon ismét felhősödés várható, és az északi, északnyugati határ közelében már néhol kipattanhatnak zivatarok. Napközben élénk, helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 37 fok között várható, délkeleten lesz a legmelegebb. Késő estére általában 23 és 28 fok közé hűl le a levegő.
Keddi időjárás előrejelzés
A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütésre lehet számítani. Helyenként előfordul záporeső, zivatar. A déli, délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik, de zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 37 fok között várható.
Szerdai időjárás előrejelzés
Sok napsütésre számíthatunk fátyol- és gomolyfelhőkkel. Elvétve előfordulhat zápor, zivatar, nagyobb eséllyel az északi megyékben. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 15 és 23, a maximum 31 és 38 fok között alakul.
Csütörtöki időjárás előrejelzés
Túlnyomóan derült vagy gyengén gomolyfelhős, napos, száraz időre van kilátás. Legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő. A déli, délnyugati szél néhol időnként kissé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 23, a csúcshőmérséklet 32, 38 fok között valószínű.
Pénteki időjárás előrejelzés
A sok napsütés mellett az északi, északnyugati megyékben lehet több a gomoly-, illetve fátyolfelhő. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar, nagyobb eséllyel az északnyugati, északi tájakon. Az északnyugatira forduló szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban 17, 23, délután 32 és 39 fok között várható.
Szombati időjárás előrejelzés
A több-kevesebb napsütés mellett erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés. Hazánk több pontján valószínű zápor, zivatar, nagyobb számban az ország nyugati és északkeleti területein. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél. Zivatar térségében viharos lökések is lehetnek. A hajnali 16, 24 fokról 25 és 37 fok közé emelkedik a hőmérséklet, az északnyugati vidékeken mérhetik az alacsonyabb, a délkeleti tájakon a magasabb értékeket.
Vasárnapi időjárás előrejelzés
Eleinte a napsütés mellett több lehet a gomoly- és fátyolfelhő, a délutáni, esti óráktól csökkenhet a felhőzet. A nap első felében hazánk több pontján, második felében néhol fordulhat elő záporeső, zivatar. Helyenként megélénkül az északi, északnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 12 és 21, a délutáni órákban 24 és 33 fok között valószínű, délkeleten lesz melegebb.