hirdetes

Íme, a leghíresebb magyar modellek

Sz. F.

Biztosan a te Facebook hírfolyamodban is jelennek időről időre magyar szépségek akár saját, akár ismerőseid kedveléseinek vagy megosztásainak köszönhetően. Nem hiába, hiszen közismert tény, hogy bizony a magyar lányok a legszebbek. Érdekes módon azonban, az itthon népszerű szépségeket meglehetősen kevesen ismerik határainkon túl. Persze vannak olyan magyar szépségek, akiknek az egész világot sikerült meghódítaniuk, és nemzetközi sikerre tettek szert. Róluk lesz most szó!
 

Magyar modellek

Palvin Barbara

Palvin Barbara kétségtelenül az egyik legnépszerűbb magyar modell. A szépség jelenleg közel jár a 7 millió Instagram követőhöz, akik gyakran láthatják őt valamilyen híresség társaságában. Szépségére 13 éves korában figyeltek fel, 2010-ben pedig beindult nemzetközi karrierje is. Egy évvel később már olyan neves magazinokban jelent meg, mint a Harper’s Bazaar, a Vogue, a teen’s Vogue és a Muse. Később olyan márkák reklámozhatták magukat arcával, mint a L’Oréal, a Chanel Beauty vagy a Tommy Hilfiger.

Mihalik Enikő

Még csak 15 éves volt, amikor egy bevásárlóközpontban felfigyeltek rá. Nemzetközi vizekre 2006-ban evezett, azóta pedig olyan márkákkal dolgozhatott együtt, mint a Vogue, a Gucci, a Victoria’s Secret, a MaxMara és a Harper’s Bazaar. Enikő minden, csak nem szégyenlős, és nem egy meztelen fotózáson is részt vett már.

hirdetes

Srej Zsófia

Habár Zsófiát már 18 éves korában felfedezték (ami éppen egy buszon történt), szülei csak az érettségi után engedték neki, hogy modellnek állhasson. A sikerre nem kellett sokat várnia, ezt pedig első sorban magas testalkatának és zöld szemeinek köszönhette. Először a Calvin Klein figyelt fel rá, utána pedig egyszerűen kapkodtak utána. Imád lustálkodni, szereti a masszázsokat, és szülei főztjéért is rajong. A következő oldalon folytatom! 

Magyar modellek

Vanessa Axente

Vanessa 21 évesen jelent meg a divat világában, ami ebben az életpályában viszonylag későnek számít. A kezdeti nehézségek leküzdését követően ő lett a Lancome arca, és olyan nagy versenyzőkkel dolgozott együtt, mint az Amrani, a Rolex és a Gap. 2002-ben érte az a megtiszteltetés, ami eddig csak nagyon kevés hazai szépségnek adatott meg – ő volt az egyik első magyar modell, aki szerepelhetett a híres Victoria’s Secret Show-ban. 2012-ben született meg kislánya, Mara.

hirdetes

Ebergényi Réka

Viszonylag későn, 21 éves korában mutatkozott be a divat világában. Karrierje kezdetén nagy nehézségek után vált a Lancome arcává, majd dolgozott többek között a Rolex, az Armani és a Gap mellett. 2002-ben ő volt a legelső magyar modell, aki részt vett a világhíres Victoria's Secret Show-ban. A lánya, Mara, 2012-ben született.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

A matyó népművészet

A matyó népművészet: hungarikumnak számít. A matyó népművészet a 19. Század végén... Tovább

Somogy megye

Somogy megyét szokás a Balaton megyéjének is hívni, mivel a tó déli része hozzá... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyarság