hirdetes

Mennyi hosszú hétvége lesz 2023-ban?

VN

Ez a pillanat is eljött, hétfővel bízunk benne, hogy mindenkinek sikerült lecserélni a tavalyi naptárokat az ideire. Azonban ha még valaki nem lapozta volna végig, ünnepnapok esését vizsgálva, hosszú hétvégék után kutatva, annak segítünk most egy kicsit. Összegyűjtöttük, hogy melyik ünnep, hogyan fog alakulni, mennyi hosszú hétvége lesz 2023-ban, és mennyi plusz napot kell ledolgozni!

Mennyi hosszú hétvége lesz 2023-ban

Sok hosszú hétvége lesz 2023-ban?

Bár minden évben felkapott téma a hosszú hétvégék, ünnepnapok alakulása, 2023-ban annál inkább érdeklődők lehetünk utána, mert a tavalyi évben, hát hogy is mondjuk, nem jártunk olyan nagyon jól. Elég élénken élhetnek a negatív élmények bennünk, hiszen a karácsony nagy része, és az új év első napja is hétvégére esett, így hát decemberben nem sokkal lett több piros betűs nap, mint eredetileg lett volna a hétvégék miatt. Azonban mindig mindennek a jó oldalát kell nézni, legalább nem kellett sokáig boltok nélkül meglennünk! Na de beszéljünk kicsit arról, hogy mikor és mennyi pluszlazítás fog nekünk járni idén!

Ünnepnapok, hosszú hétvégék 2023-ban

Kezdjük rögtön a jó hírrel, nem kell szombaton pluszban dolgozni! Igen, aki kicsit tovább gondolta, az tudhatja, hogy azért, mert olyan nagyon hosszú hosszú hétvégére akkor nem is kell számítani. Az első munkaszüneti nap az évben, március 15-e, rögtön szerdára esik (legalább nem vasárnapra), tehát nincsen hosszú hétvége, csak egy lyuk a hétben. Azonban legyen egy kis vigaszunk, a húsvét négynapos lesz, rögtön áprilisban. Május elseje is ügyesen helyezkedik, egy hétfőre, így ott megint lesz egy jó kis hosszú hétvégénk, szintén megtörténik ez pünkösdkor. Augusztus 20. sajnos vasárnap, de ezt az egyet talán elnézhetjük 2023-nak, mert a következő ünnepnap október 23. viszont hétfő, így megint kicsit többet lehet pihenni, kirándulást tervezni-szervezni. November 1. szintén a hét közepén, szerdán lesz. Karácsony pedig 4, azaz négynapos lesz, hiszen 24. vasárnap, így szombattól keddig miénk az ünnep!  202-ben pedig csak kedden kell dolgoznunk ülni, mert 1-je hétfőre esik majd! De szedjük sorba a hosszú hétvégéket 2023-ban!

hirdetes

3 napos hosszú hétvégék 2023-ban:

hirdetes
  • Április 29–30.–május 1. (szombat-vasárnap-hétfő)
  • Május 27-28-29. (pünkösd, szombat-vasárnap-hétfő)
  • Október 21-22-23. (szombat-vasárnap-hétfő)
  • December 30-31.–2024. január 1. (szombat-vasárnap-hétfő)

4 hosszú hétvégék 2023-ban

  • Április 7-8-9-10. (húsvét, péntek-szombat-vasárnap-hétfő)
  • December 23-24-25-26. (karácsony, szombat-vasárnap-hétfő-kedd)
     
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Üvegtigris

Az Üvegtigris egy 2001-ben bemutatott magyar filmvígjáték,... Tovább

Dagály fürdő

Dagály fürdő: Dagály Termálfürdő, Strandfürdő és Uszoda, röviden Dagály fürdőt... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Hírek Magyarország Programajánló Szórakozás Utazás