hirdetes

Hosszú hétvégék 2021-ben: ennyi hosszú hétvége lesz jövőre és ekkor

Noémi Vida

Éppen csak túl vagyunk az október 23. miatti hosszú hétvégén, de mi máris azon törjük a fejünket, hogy mikor lesz a következő, meg az azt követő. Ennek apropóján pedig meg is néztük, hogy hogyan esnek a munkaszüneti napok 2021-ben. Lássuk tehát, hogy mennyi hosszú hétvége lesz 2021-ben és mikor! 

Hosszú hétvégék 2021-ben

Hét hosszú hétvége lesz 2021-ben

A hosszú hévégék számát tekintve idén nem jártunk valami jól, sajnos. Tavaly, és az az előtti években jóval több hosszú hétvégén pihenhettük ki a mindennapos gondjainkat, azonban 2020 ebből a szempontból sem kecsegtetett minket túl sok pozitívummal. 2020-ban sok ünnepnap esik hétvégére, így kevesebb, úgynevezett naptári hosszú hétvége adódik az évben, ez pedig 2021-bn is folytatódni fog. Hét hosszú hétvégével kell tervezni 2021-ben. Hogy mikor, azt pedig már mutatjuk is lentebb! 

Hat háromnapos és egy négynapos hosszú hétvége lesz 2021-ben

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, Schanda Tamás, parlamenti és stratégiai államtitkára még májusban ismertette a Magyar Közlönyben a jövő évi munkanap-áthelyezésekről szóló rendelet tartalmát, de ekor nem kapott nagy hangsúlyt, hiszen mindenki inkább a koronavírus járvány miatti intézkedésekkel foglalkozott. Így fognak alakulni a hosszú hétvégék 2021-ben: összesen jövőre hat háromnapos, és egyetlen négynapos hosszú hétvégénk lesz, május 1-je, október 23-a és december 25-e és 26-a pedig hétvégére esik majd. 2021-ben csupán egyetlen négynapos hétvége lesz: Nagypéntek-húsvéthétfő (április 2-5.). Jó hír viszont, hogy 2021-ben csupán 1 áthelyezett munkanappal kell számolni, tehát csak egyetlen egy napot kell szombaton is ledolgozni, méghozzá a szenteste, azaz december 24. napot, december 11-én, szombaton. 

hirdetes

A hosszú hétvégék 2021-ben

Január 1. (péntek)
Március 15. (hétfő)
Nagypéntek-húsvéthétfő (április 2-5.)
Pünkösd hétfő (május 24.)

hirdetes
Augusztus 20. (péntek)
Mindenszentek (november 1., hétfő)
Szenteste (december 24., péntek)

Mikor érdemes szabadságot kivenni?

Minden évben szokott lenni, aki arra spekulál, hogy a legkevesebb szabadnap kivételével a lehető legtöbb időt töltse szabadságon az ünnepnapok optimális kihasználása segítségével. Ha a 2021-es hosszú hétvégéket szemlélve azt kezded el számolgatni, hogy mikor is kellene szabadságra menned, hogy sok időt tölthess távol a munkahelyedtől, a munkahelyi gondoktól, de azért ne is használj el, ha lehet sok szabadnapot, akkor segítünk neked egy kicsit. A legoptimálisabb esetben 13 szabadnap felhasználásával 23 napot tudsz pihenni, amennyiben március 13-án mész el szabadságra, és április 6-án térsz vissza. 
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Doroszlói szentkút

Doroszlói szentkút: nemzeti értékünk, szent helynek számít, mely manapság sajnos már... Tovább

A trianoni békeszerződés

A trianoni békeszerződés (békediktátum): 1920. június 4. Az első világháborút lezáró... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Hírek