hirdetes

Így emlékeznek Benedek Tiborra, megható sorok barátoktól, edzőktől, és a legnagyobb ellenféltől

VN
Így búcsúznak Benedek Tibortól

Kemény Dénes így búcsúzott és emlékezett

Kemény Dénes azt hiszem senkinek sem kell bemutatnom, akinek egy kis köze is van a magyar vízilabdához, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány, későbbi szövetségi elnök így búcsúzott Benedek Tibortól a Nemzeti Sport hasábjaiban: 

„Tibor nemcsak szerette a pólót, hanem mindent, amihez hozzáfogott, száztíz százalékkal csinálta.”

„Nekem reggel óta azok a képek ugranak be Tiborról, amik a nagyközönségnek kevésbé, a csapattársaknak és a családjának inkább ismerősek, hogy ő igenis egy érző, helyes mosolyú fiú és férfi volt, sőt sok olyanra is emlékszem, amikor kisgyermeki boldogsággal nevetett, szinte kiesett a száján! És volt egy mondata Athénban… A 2004-es megnyert olimpiai döntő után, mihelyst kimásztunk a medencéből, indultunk átöltözni az eredményhirdetéshez. Egymás mellett sétáltunk, és megkérdeztem tőle, hogy szerinte miként fordítottunk, inkább a szerbek vesztették el, vagy mi nyertük meg? Ezt felelte: „Biztos, hogy mi nyertük meg, mert mi nagyon szeretjük egymást.”

hirdetes

Faragó Tamás, olimpiai bajnok így búcsúzott

”Mindig úgy gondoltuk, csodalény, hiszen a tehetsége mellett egész pályája során a legszorgalmasabb is volt, ez emelte a világ legjobbjává. Az egészben a dráma, hogy igenis tudtuk, ez a hír meg fog érkezni, mégis mellbevágott mindannnyiunkat. Nemcsak arról van szó, hogy elveszítettünk egy fantasztikus vízilabdázót, edzőt, hanem az embert, fiatal családapát is.”

hirdetes

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség jelenlegi elnöke így fejezte ki részvétét

„Nehéz… Nagyon nehéz… Keresem, nehezen találom a szavakat… Sorjáznak az emlékek, a közös emlékek. Amikor gyerekek voltunk, amikor ifjú titánként fejjel mentünk a falnak, amikor edzésről edzésre kemény dolgoztunk azért, hogy egyszer ott állhassunk a dobogó tetején. Ott álltunk. Együtt, egymás kezét fogva, mosolyogva, sírva. Most is sírunk, könnyezünk, együtt, a vízilabdacsalád, együtt a sport családja, együtt a magyarság. Példakép, igazi példakép volt ő, úgy játékosként, mint edzőként.”

 

Végezetül pedig egy megható videó, így emlékezett meg a legendáról az M4 Sport
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Citadella

Citadella: Budapest egyik legnagyobb nevezetessége. A Citadella Budapest XI. kerületében, mely... Tovább

Budapesti Állatkert

Budapesti Állatkert: országunk első számú állatkertje.  A Fővárosi Állat- és... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Magyar Sport