hirdetes

Irodalmi koncertek Veszprém történelmi romjainál- Ezt a különleges programot nem szabad kihagyni!

VN

Veszprém és a Balaton-felvidék egyedülállóan gazdag középkori örökséggel rendelkezik, hiszen a régió településeit járva lépten-nyomon kolostor-, templom-, kápolna- és várromokra bukkanunk. Ezeket a romokat tölti meg élettel és művészettel a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Romkoncert sorozata.

Irodalmi koncertek Veszprém 2021

Különleges esemény Veszprém különleges helyszínén

Az irodalmi és zenei fókusszal rendelkező események a nagy tömegeket vonzó fesztiválokkal szemben, a személyesebb, intimebb kapcsolódás lehetőségeit szeretnék megteremteni az előadók, a közönség és a környezet között, éppen ezért az előadások kis létszámú, maximum 100-150 fős látógatószám mellett valósulnak meg.
2021. augusztus 22-én Beck Zoltán (30Y) és Vecsei H. Miklós nyitják meg a programsorozatot a veszprémi Margit-romoknál tartott Kártyajáték című szerzői estjükkel, ezt követően pedig szeptember 12-én a Betekints-völgyben található jezsuita templomrom előtt Szávai Viktória és G. Szabó Hunor (The Qualitons) Sárkány lehelet című, Weöres Sándor verseiből építkező előadását láthatják az érdeklődők. A Romkoncertek 2022-es és 2023-as állomásai a Balaton-felvidék legszebb romjai közé viszik el az irodalmat és a zenét.  A minimális környezetterhelés, a természet és a történelem értékeinek felfedezése és védelme kiemelten fontos eleme a programsorozatnak, ezért az előadások ZERO WASTE, vagyis hulladékmentes eseményként valósulnak meg. 

hirdetes

Kártyajáték szerzői est: Beck Zoltán (30Y) és Vecsei H. Miklós

2021. 08. 22. / Veszprém, Margit-romok / 14 éven felülieknek ajánlott pgoram
„Van 32 lapunk, épp, mint egy pakli magyar kártyában. A kártyák mindegyikén egy-egy szó, félmondat: valami, ami talán az életfordulókat jelöli, vagy csak hangulatot, állatot, égitestet. 
Játékszabályok: Minden este legfeljebb 10 kártyalapot játszunk ki. Nem tudjuk, miket, mert nem mi keverjük a paklit, és nem mi húzunk, hanem ti, akik jelen vagytok az esten. A kártyákhoz történetek, versek, dalok, személyes élmények kapcsolódnak.  Olyanok, amelyeket nem árulunk el előre egymásnak sem. Ez a mi kockázatunk – és persze, a tiétek is.” Facebook esemény itt!

hirdetes

Sárkány lehelet: Szávai Viktória és G. Szabó Hunor (The Qualitons)

2021. 09. 12. / Veszprém, Betekints-völgy - Jezsuita templomrom
Szávai Viktória Weöres Sándor estje a költő verseiből összeállított személyes vallomás, egy nagyon mélyen női előadás. Weöres sajátos hangú, senki mással össze nem téveszthető költészetében ősi, ösztönös tudás, játékosságba oltott bölcsesség rejlik.  A Sárkánylehelet két érzékeny művész – a költő és a színész – találkozása a színpadon, tele gyengédséggel, vadsággal, erővel, ritmussal és zenével. Facebook esemény itt! 
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Hévízi tó

Hévízi tó: földrajzi értelemben vett hungarikum. Egészen hihetetlen adatokkal bír: napi... Tovább

Játék határok nélkül

Játék határok nélkül: A 90-es évek meghatározó játéka, melyért az egész ország... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás Érdekességek Hírek Kirándulás Programajánló Szórakozás Történelem Utazás