Minden embernek tudnia kell, hogy hogyan kell rendesen bánni az állatokkal. Minél előbb meg kell tanítani ezt a gyerekeknek, ezért most egy remek módszer született erre!
![Tanárok fogják megtanítani a gyerekeknek, hogy hogyan kell rendesen bánni az állatokkal! Tanárok oktatják a gyerekeket felelős állattartásra!](/kep/730x400/15876.jpg)
Az Országos Állatvédőrség Alapítvány egy hivatalos segédanyagot állított össze a tanároknak arról, hogy milyen a felelős állattartás. Ez az anyag az interneten érhető el regisztráció után.
Az EMMI oktatási államtitkársága ajánlással támogatja a kezdeményezést, és felkérték az Állatvédőrséget, hogy közreműködőként segítsenek a Nemzeti Köznevelési Portálra készülő anyagok fejlesztésében.
![Tanárok fogják megtanítani a gyerekeknek, hogy hogyan kell rendesen bánni az állatokkal! Tanárok oktatják a gyerekeket felelős állattartásra!](upload/newsimages/EwsJQQVevPcxOofw.jpg)
Már hét éve szerepel az állatvédelmi törvényben önálló fejezetként az állatvédelmi oktatás. Ebben az áll, hogy az állatokkal szembeni megfelelő magatartást az általános iskolai képzésbe bele kell építeni.
Ebből azonban nem sok valósult meg, hiszen az állatvédő szervezeteknek nincs arra kapacitásuk, hogy felkeressék azokat az intézményeket, tanárokat, akik nyitottak erre a témára, ezért döntöttek a segédanyagok mellett, így minden érdeklődő számára könnyedén elérhető az anyag.