hirdetes

Ismerd meg a magyar tündéreket! – 1. rész

Puskás Rékka
Ismerj meg magyar tündéreket!

Tündérek – A Gyilkos-tó legendája

Élt egy Gyergyó környékén egy szép, fiatal tündérlány, Fazekas Eszter, kinek haja ébenfekete volt, szeme szürkészöld, alakja pedig karcsú, mint a nádszál. Történt egyszer egy napsütéses júliusi délelőtt, hogy Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ebben a vásárban találkozott egy olyan erős fiúval, aki a karja szorításával kipréselte egy medvéből a szuszt, ráadásul hihetetlenül meghatóan, szívmelengetően tudott furulyázni. Itt még nem ért véget a tehetsége, ugyanis tudott még házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Amikor összeakadt a tekintetük, menthetetlenül egymásba szerettek. A legény vásárolt egy égszínkék selyemkendőt Eszternek a tükrös pogácsa mellé és feleségül kérte a lányt. 

Az esküvőre azonban nem került sor, mert a fiút katonák elvitték. A lány hűségesen várta haza a szerelmét, esténként, mikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajtozástól, a fájdalmas, de szép énektől.

hirdetes

Aztán egy vasárnap Esztert meglátta egy zsiványvezér, egyből felkapta a lova nyergébe és elvágtatott vele a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol a zsiványtanya volt. Minden kincsét felajánlotta a lánynak, az azonban nem viszonozta az érzéseit, hiszen régi kedvesét várta haza. Erre aztán feldühödött a zsivány és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez fordult segítségért. Kérésére a sziklák ezen a júliusi éjszakán eget és földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Az eső úgy esett, mintha dézsából öntenék, és villámok világították be a viharos éjszakát. Hajnalban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a zsiványt, sőt még a pásztort is nyájastól, aki a szembelevő hegyoldalon legeltetett. Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket. Ahol nemrég még a Vereskő-patak csordogált, most a völgyet elzárta a leomlott hegyoldal.

hirdetes

Az omladék miatt a patak elkezdett felgyűlni, feltölteni a völgyet. Amikor elérte a sziklák tetejét, megölt minden ottani növényt. A völgy helyén egy tó keletkezett, vizéből mind a mai napig kilógna az egykori erdő maradványai. Állítólag, ha napsütéses időben belenézel a tó tükrébe, Eszter szürkészöld szeme néz vissza rád.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Teller Ede

Teller Ede: az egyik, ha nem a leghíresebb magyar fizikusnak számít. Teller Ede életének... Tovább

Molnár János barlang

Molnár János barlang: Igazi különlegesség Budapesten. A Molnár János-barlang fokozottan... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyarország