hirdetes

A legfinomabb palacsintatorta receptek – ezekkel dobd fel a borongós hétköznapokat!

TK
Palacsintasütés

A legfelső palacsintát már ne kenjük meg lekvárral, ne szórjuk meg dióval sem.


160 fokra melegítsük elé a sütőt, majd nagyjából 30 percig süsük édességünket – a sütőből kivéve hagyjuk majd hűlni a tepsin.


Keverjük simára a keményítőt egy kevés tejjel, majd a maradékot melegítsük fel. Vegyük le ezután a tűzről, tördeljük bele a csokoládét, majd keverjük addig, amíg az el nem olvad. Ezután keverjük hozzá a cukrot, a kakaót, a rumot, majd az imént összedolgozott keményítős tejet. Tegyük vissza a tűzre, majd kevergetés mellett nagyjából 10 perc alatt dolgozzuk öntetünket sűrűre.


A már kihűlt palacsintatortánk tetejét ízlés szerint csorgassuk meg a csokiöntettel, majd szórjuk meg darált dióval. Tálaláskor, ahogy felszeleteljük édességünket, a maradék csokoládéöntetet kínáljuk hozzá külön.


Egyszerű narancsos – túrós palacsintatorta

hirdetes


Hozzávalók


A palacsintához


-    25 dkg liszt
-    1 evőkanál cukor
-    2 darab tojás
-    1 csomag vaníliás cukor
-    1 csipet só
-    4 dl tej
-    3 dkg olvasztott vaj
-    szódavíz


A töltelékhez


-    50 dkg túró
-    1 darab narancs
-    1 csomag vaníliás cukor
-    porcukor
-    2 dl tejföl


A tetejére


-    05 narancslikőr
-    1 csomag vaníliás puding
-    3,5 dl narancslé


Az isteni palacsintatorta elkészítéséhez először szitáljuk a lisztet egy nagyobb tálba, majd adjuk hozzá a tojásokat, a kétféle cukrot, majd a sót és a tejet is – dolgozzuk össze a hozzávalókat simára. Adjunk hozzá ezután annyi szódavizet, hogy közepesen sűrű legyen masszánk. Végül tésztánkhoz keverjük hozzá a már megolvasztott vajat. Pihentessük azt legalább 30 percig, majd felforrósított, olvasztott vajjal kikent serpenyőben süssük azokat készre.

hirdetes


A túrós krém hozzávalóit, a túrót, a tejfölt, a narancs lereszelt héját, a vaníliás cukrot és a porcukrot dolgozzuk krémesre, majd minden palacsintára simítsunk töltelékünkből megközelítőleg 2 – 3 evőkanállal, rétegezzük palacsintáinkat egymásra.


1 deci narancslével keverjük simára a pudingport, majd a többit a cukorral és a likőrrel forraljuk fel, ehhez keverjük a pudingos narancslevet. Állandó keverés mellett várjuk meg, még be fog sűrűsödni, majd simítsuk azt tortánk tetejére.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Kő-lyuk

Kő-lyuk: Csodás barlangjaink egyik, melyre joggal lehetünk büszkék.  Az 1944-ben feltárt... Tovább

Ferenc József

Ferenc József: I. Ferenc József osztrák császár, magyar és cseh király, az... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Ételek Gasztronómia
X
Kövess minket facebookon!