hirdetes

Karikó Katalin beírta nevét az orvostudomány történetébe: Semmelweis Ignác-díjat kapott

VN

Karikó Katalin kutatásaival beírta nevét az orvostudomány történetébe, így nem volt kérdés, hogy a legmagasabb szakmai díjjal jutalmazzuk munkásságát - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, miután Semmelweis Ignác-díjat adományozott a biokémikusnak, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiája szabadalmaztatójának.

Karikó Katalin magas elismerésben részesült

Karikó eredményeit Semmelweiséhez hasonlítják

Kásler Miklós, párhuzamot vonva Semmelweis Ignác és Karikó Katalin életpályája és munkássága között, azt mondta: Semmelweis Ignácéhoz hasonló tudománytörténeti értékű az a gondolat, amit a kutatónő fogalmazott meg évtizedekkel ezelőtt. Mint mondta, Semmelweis megfigyelt egy jelenséget, egy klinikai tünetegyüttest, azt összevetette a patológiai lelettel, és megszületett a gondolat, ami a kettő között összefüggést fedezett fel, és magyarázattal szolgált. Minden szó, amit akkor Semmelweis Ignác leírt, máig igaz - emelte ki. Hasonló tudománytörténeti értékű az a gondolat is, amit Karikó Katalin megfogalmazott - hangoztatta a miniszter.

hirdetes
   

Egyenes az út a Nobel-díjig?

Kásler Miklós kitért arra, hogy Semmelweis munkásságát hosszú időn keresztül nem ismerték el, és Karikó Katalin sem tudta könnyen újszerű tudományos gondolatmenetét megvalósítani.A miniszter megköszönve a kutatónő eddigi munkáját azt mondta, ha valóban mérlegeli a Nobel-díjat odaítélő bizottság, hogy ki érdemli meg a Nobel-díjat, "akkor egyet kell, hogy értsen velünk".
   

Nem áll meg a kutatásban

hirdetes

Karikó Katalin úgy fogalmazott, megtiszteltetés, hogy a díjat átveheti. Munkáját folytatni fogja, mert szükség van arra, hogy azokra a betegségekre is gyógymódot találjanak, amelyeket eddig a koronavírus-járvány miatt "félretoltak", mert nagyon sok ember szenved még. A biokémikus szerint most, hogy van vakcina a vírussal szemben, az emberek felszabadulhatnak, összejöhetnek, és reméli, hogy legközelebb a különböző sport- és irodalmi eseményekről fognak beszélni,  nem pedig a vakcináról és róla. Hozzátette: öröm volt egy hónapig Magyarországon lenni, találkozni ismerősökkel, munkatársakkal.

Szerinted megérdemelné Karikó Katalin a Nobel-díjat?

Mi pedig nagyon büszkék vagyunk, ha te is, akkor oszd meg ismerőseiddel!  

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Neumann János

Neumann János: A világ rengeteggel tartozik Margittai Neumann Jánosnak, akinek a munkássága... Tovább

Fuchs Jenő

Fuchs Jenő: Magyarországnak 3 4-szeres olimpiai bajnoka van, Fuchs Jenő az egyik... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Magyarország Magyarság