hirdetes

Kecses és elegáns, ugyanakkor pimasz és játékos is, akár egy nép közé vegyült hercegkisasszony!

Bettina

Kicsit nosztalgiázzunk, hogy milyen is volt régen. Emlékeztek arra amikor először ültünk a Peigeot 106-osban? Micsoda élmény volt! Hát az idő telik, ennek már 30 éve! Idén ünnepli harmincadik születésnapját a Peugeot 106, amely annak idején ugyanúgy magasra tette a mércét a városi autók körében, mint késői utóda, a Peugeot 208. Más téren is találunk érdekes párhuzamokat a két típus között.

peugeot 106 már 30 éves!

Kategóriateremtőnek a szó szoros értelmében csak olyan produktum tekinthető, amely nem rendelkezett közvetlen előddel. A Peugeot 106 esetében nehéz igazságot tenni, hiszen nem ez volt a Peugeot első kisautója. Az 1972 és 1988 között gyártott 104 csinos és modern is volt. Amikor azonban 1983-ban megjelent a Peugeot 205, hirtelen vákuumban találta magát a szögletes apróság. Darabszámai folyamatosan csökkentek a legendás rokon árnyékában, és amikor öt évvel később végleg beszüntették, valljuk be, a közönségnek nem igazán volt hiányérzete. A Peugeot-nak azonban volt valami izgalmas a tarsolyában: egy új miniautó, amely már nevében is jelezte, hogy nem kíván a 205 másodhegedűse lenni. Különleges formaterve már a későbbi 306-os és 406-os előfutára volt, feszes, geometrikus vonalakat kombinált lágy, organikus elemekkel. Míg a 104 racionális közlekedési eszközként lett sikeres, a 205 pedig maga a megtestesült energia, a 106 kecses és elegáns, ugyanakkor pimasz és játékos is, akár egy nép közé vegyült hercegkisasszony.

hirdetes

Nézd meg a képeket a Peugeot 106-ról!

hirdetes

 

Kiváltképpen igaz ez azokra a különkiadásokra, amelyek egészen 2003-as nyugdíjazásáig szegélyezték a 106 pályáját. Sportos, elegáns és környezettudatos kivitelek tették még értékesebbé a szériát, amely először szembesítette a világot azzal, hogy egy kisautó is lehet nagystílű. A-szegmensben soha nem voltak gyakoriak a sportos modellek, a Peugeot 106 azonban rögtön két opciót is kínált a dinamikus autózás híveinek – méghozzá két markánsan eltérő opciót. Az eredetileg homologizációs modellnek készült Rallye mérgesen kiabáló, 7000/perc fölött forgó, 100 lóerős motorja rövid áttételezésű váltón keresztül hajtotta a mindössze 825 kilós autót. Az 1996-os modellfrissítéssel pedig megérkezett a 106 GTI, amely 120 lóerővel, 7,4 másodperces százas gyorsulással és 204 km/óra végsebességgel feledtette el pilótájában, hogy egy 3,7 méteres városi modellben ül.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Turizmus

Turimusnak nevezzük azt, mikor az emberek valamennyi állandó életvitelükön és... Tovább

Gyilkos-tó

Gyilkos-tó: Erdély egyik fő látványossága, melyhez ezernyi legenda csatolható. A Gyilkos-tó... Tovább

Tovább a lexikonra
X
Kövess minket facebookon!