hirdetes

Sorra száradnak ki a magyar tavak – Már a nógrádi tó is „felszívódott”

ZH

Bátonyterenyén volt található az egyik legkedveltebb horgásztó Nógrád megyében, a Halda-tó, amely 50 év remek horgászat után kiszáradt a 2022-es aszályhullámban, amely országunkat is érinti. Hiába horgásztak még tavaly rajta, sajnos idéntől ez már nem lehetséges az elképesztő szárazság miatt, és nem ez az egyetlen magyar tó, amely eltűnni látszik a nyáron!

Halda-tó kiszáradt

Pusztító aszály – Sorra száradnak ki a magyar tavak


Már közel 8 éve nem volt ilyen kevés víz a Halda-tó területén, hiába időjárás függő a vízszint. A tavat a Fűtőber Horgász Egyesület működtette már 1972 óta, így az 50 éve zajló horgászatnak a hatalmas aszály kárára talán örökre is vége lehet.


A Halda-tó mintegy 1,5 hektáros területen fekszik el, azonban a kiszáradásnak a jelei már tavaly ősszel is jelentkeztek, amelynek következményeként inkább a halállomány egy részét lehalászták, és nem adtak ki engedélyt a további horgászatra. A lehalászás ellenére maradtak még halak a vízben, de mára azok is a nagymelegben elpusztultak. A süllők már a nyarat sem várták meg, a pontyok és a kárászok pedig a nyár folyamán pusztultak bele a hőségbe.


Kiszáradt a Halda-tó


A Halda-tóban nem csak a halak nem bírták tovább ezt a nyári hőmérsékletet, de a tó víze is jól láthatóan egyre csak fogy, és már nem sok hiányzik, hogy a meder teljesen üressé váljon. De nem csak a Halda-tó az egyetlen amely erre a sorra került, ugyanis ebben a hőségben és a nem szokványos aszályban sorra száradnak ki a kisebb patakok és tavak Magyarországon.


Egyre több tó szárad ki az aszályban

hirdetes


A víz hőmérséklete egyre csak nő, csökken az oldottoxigén-tartalma és erősödnek az algásodási folyamatok is. Hazánk a tizenhatodik legaszályosabb országának számít a világon, és a jövőben egyre több hosszabb és rövidebb szakaszos szárazsági periódusokra számíthatunk. 



A Halda-tó mellett már tudjuk, hogy kiszáradt a bicsérdi tó is, a Tiszán kialakult egy sziget is. A Sajó és a Hernád vízszintje az eddigi legalacsonyabb méréseket mutatják. Az Alföld egyik legnagyobb szikes tava , a Fehér-tó is kiszáradt, amit már 1966-ban védetté nyilvánítottak, és a Kiskunságban teljesen kiszáradtak a szikes tavak. De aggasztóan kevés a víz a Fertő-tóban is, és egyenlőre még az osztrák szakemberek sem tudják mit kellene tenni, legutoljára 1965-ben volt ilyen alacsony a vízállás.


A legnagyobb megoldást az elegendő mennyiségű eső jelentené, de a klímaváltozás miatt a következő évek kilátásai sem túl jók.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Bíró László József

Bíró László József:  Bíró László József, spanyolul Ladislao José Biro magyar... Tovább

A farsang története

A farsang története: A tavaszi ünnepkör tevékeny része. A farsang a vígság azon időszakát... Tovább

Tovább a lexikonra
Hírek Magyar