hirdetes

Koronavírus: egy híján száz halott, és 5 ezernél is több új fertőzött

VN
Koronavírus Magyarországon
  • Az üzletek - a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével - este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. Az e rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.
  • A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 ezer főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata.
  • Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező - hívták fel a figyelmet.
  • Minden gyülekezés tilos.
  • Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendég ott csak az étel elvitele céljából tartózkodhat. A házhoz szállítás adminisztratív terheit a kormány csökkenti és bevonhatóvá teszi a taxisokat a feladat ellátásába. Az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.
  • A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket.
  • Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket, valamint a karácsonyi vásárokat.
  • A vallási közösségek szertartásai a vallási közösség döntése szerint tarthatók meg. A kormány felkéri a vallási közösségeket, hogy a szertartásaik során a magatartási szabályokat az általános szabályokkal összhangban határozzák meg.
  • hirdetes
  • A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani.
  • Az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett. A jogszabályok szerint versenyszerűen sportolók e tevékenységükben nem korlátozhatók.
  • A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.
  • A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. Az operatív törzs jelenleg 208 óvodában és 37 általános iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, 217 általános iskolai osztályban és 22 általános iskolában digitális tanrendet.
  • Az iskolák a középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működnek. A középfokú intézmények kollégiumai az iskolaigazgató döntése szerint működnek.
  • Az egyetemek, főiskolák digitális munkarendre térnek át. A felsőoktatási intézmények kollégiumai bezárnak, ez alól kivételeket a rektor állapíthat meg. A tartózkodás különösen a határon túli és külföldi diákok, illetve a hatósági házi karantén kötelezettséget a kollégiumban teljesítők számára engedélyezhető.
  • Magán és családi rendezvények (például születésnap) tíz főig megtarthatók.
  • Temetés legfeljebb ötven fővel tartható meg. Esküvők lakodalom nélkül tarthatók meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt - sorolták az intézkedéseket.
  • hirdetes
  • Hangsúlyozták, hogy Magyarországon mindenkinek jut kórházi ágy, ellátás, lélegeztetőgép, és a most bevezetett védelmi intézkedésekkel az a cél, hogy ez így is maradjon.
  • A védelmi intézkedések a járvány lassítását szolgálják, és ezzel "az egészségügy teljesítőképességét is védjük". Annak érdekében, hogy a növekvő betegszámmal a koronavírusos betegek kórházi ellátása továbbra is biztosított legyen, újabb kapacitásnövelő intézkedéseket rendeltek el: a halasztható műtéteket felfüggesztik, bővül az ellátásba bevont kórházak és koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak száma.
  • A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja.
  • A kormány több fronton is tárgyal a koronavírus elleni vakcináról annak érdekében, hogy a magyar emberek mielőbb hozzájuthassanak majd az oltóanyaghoz.
  • "Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme." A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben.
  • A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett további gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedéseken is dolgozik - írták.
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Népviselet

Népviselet: A magyar népviselet alatt a paraszti társadalom öltözködési szokásait értjük.... Tovább

Siklósi vár

Siklósi vár: A Villányi-hegység déli lábainál, egy kisebb magaslaton láthatóak Siklós... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek