hirdetes

Kovászos uborka készítése 5 egyszerű lépésben, ahogyan nagymamám mutattatta

VN, ZH

Mi magyarok nem igazán tudunk úgy egy nagyot enni, hogy ne fogyasszunk hozzá valamiféle savanyúságot. Szinte minden nagyobb étkezés alkalmával előkerül egy-egy ilyesféle kincs a kamrából. Sok-sok finomságot lehet készíteni, elspájzolni, ezek közül most az egyik kedvencemet, a kovászos uborkának az elkészítési módját mutatom be nektek, ahogyan nekem is bemutatta a nagymamám. 5 egyszerű lépés, aminek eredménye az isteni kovászos uborka lesz, szinte elrontani sem lehet, próbáljátok ki ti is!

Kovászos uborka recept- ahogyan nagymamám tanította

#1: Kovászos uborka elkészítése: az alapanyagok

Mint minden főzés, sütés előtt, így a kovászos uborka elkészítése előtt is kell némi megelőző munkálat, nem lehet csak úgy mindennek a közepébe vágni. Kezdésként be kell szerezni a szükséges hozzávalókat, először is mindennek az esszenciáját, vagyis az uborkát. Kovászoláshoz a legjobb, ha körülbelül 8-10 cm-es egészséges fürtös uborkákat válogatunk össze, a kertből, vagy a piacról, lehetőleg legyenek azonos méretűek, és ne legyenek túlérettek. Ezen kívül mindenképpen gyűjteni kell megfelelő méretű dunsztosüvegeket, be kell szerezni néhány fűszert, ezt ízlés és recept válogatja (só, koliander, bors, kapor, fokhagyma, vagy amit te szeretnél), valamint szükség lesz néhány szelet kenyérre is.

#2: Kovászos uborka elkészítése: az uborka

Gondolom senki sem lepődik meg, hogy az uborkával foglalkozunk, hiszen a kovászos uborka fő alapanyaga, gyakorlatilag a szíve-lelke az uborka. A helyes előkészítése nagyon fontos. Először is meg kell mosni őket, majd le kell vágni az uborkák végét, ezután meg kell őket villával szurkáni, majd hosszában behasítani az oldalukat, annak érdekében, hogy a belsejét is átjárhassák az ízek.

hirdetes

#3: Kovászos uborka elkészítése: üvegezés

Ha az uborkákat megfelelően előkészítettük, akkor az ideiglenes otthonukat, vagyis az üvegeket kell. Mindenképpen alaposan el kell mosni az üvegeket, csak ezután szabad bármihez hozzáfogni, a szennyeződések ugyanis sokat ronthatnak a minőségen, és az ízélményeken is. A mosás után, tegyünk kaprot az üveg aljára (a sárga virágával együtt, lehetőleg frisset), majd kezd el bele tenni az borkákat, és a sorok közé is tegyél kaprot. Tipp: egyszerűbben bele tudod állítani az uborkákat az üvegbe, ha kissé megbillented.

hirdetes

#4: Kovászos uborka elkészítése: játék az ízekkel

Ha feltöltöttük az üvegeket uborkával, akkor forró sós vizet kell forralni, és kihülve kell leönteni őket a hagyományos recept szerint. De miért ne variálnánk kicsit és próbálnánk ki új dolgokat. Nagymamám szerint, a főzés tudománya nem abból áll, hogy követjük a receptet, hanem hogy szívvel alkotjuk meg az ételeket, és úgy variáljuk, ahogyan jónak látjuk, és én is hiszek ebben. Minden nagy recept így született, hogy az alkotója kicsit mert valamit máshogy csinálni. Ti is kísérletezzetek bátran, és próbáljatok ki kicsit rendhagyó ízeket, és dobjátok fel a sós vizet valamivel, én legutóbb például a tormát próbáltam ki.

#5: Kovászos uborka elkészítése: kenyér a tetejére

El is érkeztünk az utolsó lépéshez, ami nem más, mint a kenyér! Van néhány trükk, amit jó,ha ismersz kenyérfronton! A kenyérszeletet az uborkára fektessük, méghozzá úgy, hogy az üveg szájáig érjen, majd nedvesítsd meg a lével. A legjobb erre a célra hagyományosan, kovásszal kelesztett félbarna kenyér, de a száraz is megfelel. És mégis hova tedd? Első körben, ne feledd, az egészet le kell fedni egy kistányérral! Olyan helyre tedd, ahol megfelelő a hőmérséklet, a kovászoláshoz nélkülözhetetlen a meleg, de semmiképpen se engedd, hogy a lé felforrjon a tűző napon! Megfelelő hely lehet a terasz, az erkély, de egy párkány is!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Ősköltészetünk

Ősköltészetünkről és a magyar népmeséről: A magyar népmese olyan kincs múltunk... Tovább

Székelyudvarhely

Székelyudvarhely megyei jogú város Romániában Hargita megyében. Szokás a legmagyarabb... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás Érdekességek Ételek Gasztronómia Magyarország Retró