hirdetes

Te is emlékszel még ezekre a KRESZ-oktató videókra a szocializmusból?

ZH

A szocializmus alatt sok minden megváltozott az országban és mint sok mindent, a közlekedési szokásainkat is szerették volna fejleszteni, így jöttek létre a KÖZDOK-os oktatófilmek, amiknek témája elsősorban a közlekedéssel kapcsolatos műszaki és idegenforgalmi kérdések feldolgozása volt és nem is hinnéd mennyi díjat bezsebeltek velük a készítők.

közdok oktatófilmek

Szocialista KRESZ oktatófilmek az 50-es évekből


Ezelőtt már több mint fél évszázaddal, ha visszamennénk az időben, akkor a fiatalok már el sem hinnék, hogy miként tanultunk például szabályos közlekedést, amihez óriási szerepet játszott a KÖZDOK által kiadott közlekedéssel kapcsolatos műszaki és idegenforgalmi kérdések feldolgozására szánt videók. Te emlékszel még rájuk?

A KÖZDOK története


A KÖZDOK, azaz a Közlekedési Dokumentációs Vállalat 1956-ban alakult meg annak okán, hogy a hazánkban már az 1948-49-ben megkezdett közlekedési filmoktatást a Magyar Államvasutaknál korszerűsítsék hatékony oktatási eszközök segítségével. A vállalat megalakulása a közlekedési tárca saját oktatófilmgyártási részlegén jött létre, hogy első sorban olyan filmeket készítsenek, amelyeknek témája a közlekedéssel kapcsolatos műszaki és idegenforgalmi kérdések feldolgozása volt.

Ezen oktató videók azonban nem csak kizárólag a közlekedésben dolgozó szakemberek munkavédelmi tájékoztatásául szolgált, hanem már alapvető KRESZ információkat és szabályokat is feldolgoztak a videóikban, ezzel elősegítve a hétköznapi zavartalan és balesetmentes közlekedést.

hirdetes

Ha ezeket a videókat most visszanézzük, elég szórakoztatóak, bár egy-két jelenet meglehetősen groteszkre sikeredett, egy biztos, hogy akkor célnak megfeleltek. 1957 elején azonban a vállalat fontosnak tartotta, hogy a propaganda- és oktatófilmek mind szakmailag, mind művészileg kifogástalanok legyenek. Céljukat el is érték, hiszen a filmek iránt külföldön is egyre többen érdeklődtek, és szinkronizálva más országban is elkezdték bemutatni őket és számos díjat bezsebelhettek a készítők a cannes-i, velencei, varsói, belgrádi – filmes fesztiválokon.

Magyar közlekedési filmek

Az 1950-es évek végére a KÖZDOK már több kisfilmet is kiadott és a 60-as évek elejére már külön megrendeléseket is teljesített, amiknek fő témája a közlekedésbiztonság volt. Ilyen kis film volt a Sorompó című oktató videó is, ami a közlekedés során végzett emberi gondatlanságra figyelmeztetett. 

A kisfilmben két izgalmas történetet ismertetnek a nézővel, aminek tragikus baleset lesz a kimenetele. Például, hogy az egyik vezető sosem lassít a vasúti átjárók előtt, emiatt egyszer halálos baleset okozója lesz és két évre börtönbe kerül. A Kovács Mikós által rendezett filmet a Népszava szerint a kiadás évében négyszázezren nézték meg, és a szélesebb körű terjesztés érdekében a MOKÉP is elkezdte sugározni, így a mozikban már megszokottá váltak a filmek előtti ismeretterjesztők. 

hirdetes

Nagy sikert aratott a Vasutas Dolgozók Szakszervezetének A 94-es tartálykocsi című filmje is, amit már a TV-ben is sugároztak és a metilalkohol veszélyeiről adott tájékoztatást.


A KÖZDOK készített még idegenforgalmi célzatú filmeket is a nagy sikerek befolyására, például így próbálták a Velencei- tó turizmusát is fellendíteni.

Te emlékszel még ezekre filmekre? Lehet, hogy egyet-kettőt most is érdemes lenne sugározni, nem gondoljátok?


A filmeket a Magyar Nemzeti Filmarchívumban a mai napig megtalálhatjuk!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Márai Sándor

Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik magyar író, költő,... Tovább

Victor Vasarely

Victor Vasarely: 1908-ban született Pécsett. Eredeti neve Vásárhelyi Győző volt.Vasarely a... Tovább

Tovább a lexikonra
X
Kövess minket facebookon!