hirdetes

Leugrassz a Közértbe? Így vásároltunk a rendszerváltás előtt

TK

Az 1970-es, 1980-as években még nem kiboltokról, hanem közértekről beszélhettünk. Emlékeztek még rájuk? Mostani cikkünkben nosztalgiázzunk együtt!

Közért

Gyermekkorunkban sokszor hallhattuk, hogy „Leugrassz a közértbe kávét darálni?”. Emiatt pedig nem csak ez a mondat, de már az ehhez köthető illat, a pult közelében megtalálható, jellegzetes közétes mérleg, mind-mind a régi időket idézheti.


Mikor alakult meg az első közért?


Az első Közösségi Élelmiszer-kereskedelmi Rt., vagy is a Közért megközelítőleg 70 éve, 1948-ban nyitotta meg kapuit. Ekkor több, mint 300 budapesti, illetve 31 vidéki közért várta a háziasszonyokat, gyermekeket, családokat, fiatalokat és időseket - egyszóval mindenkit, aki vásárolni szeretett volna. 


Ekkor még eleinte egy szakképzett eladó segítette vásárlásunkat, majd a későbbiek folyamán már saját magunk, önkiszolgáló módon válogathattunk a kenyerek közül, választhattunk Sertésmájkrémek, illetve a híres Bambik kapcsán. 

hirdetes


Létrehozásuk célja az volt, hogy megfékezzék a rohamosan növekvő élelmiszerárakat és olcsóbban jussanak hozzá az emberek a különböző termékekhez. A bezárásuk felé, 1996-ig összesen 1600 boltot hoztak létre, melyek a pályafutásuk vége felé közeledve, elsősorban már csak Pestre koncentráltak.


Hogyan is néztek ki a közértek?


hirdetes
Miután megkaptuk vagy a későbbiekben kiválasztottuk termékeinket, utána, ha szerettük volna, mehettünk a kávédarálóhoz – erre pedig már az üzletbe való belépéskor a jellegzetes kávéillat emlékeztetett minket. Mint láthatjuk, tehát nem véletlenül forrt össze maga az illatélmény a közértekkel. Amennyiben elég ügyesek voltunk, a masina oldalát megütögetve a már ledarált kávénk összes őrleményét haza tudtuk vinni.


Ahogy beléptünk a boltba, a már említett aromától bódultan nyúlhattunk a jellegzetes, általában zöld, piros, sárga, kék vagy narancssárga árnyalatokban pompázó, műanyag, kisebb méretű kosárhoz, hiszen ekkor még szó sem eshetett a manapság már nagyobb darab bevásárlókocsikról.

A képek forrásai: Fortepan / Hámori Gyula, Fortepan / Kotnyek Antal

 

Amennyiben érdekel cikkünk folytatása, lapozz!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

A 12 pont

12 pont: A 12 pont volt az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom követeléseinek... Tovább

Ópusztaszer

Ópusztaszer: Ópusztaszer egy község Csongrád megye Kisteleki járásában. A Pusztaszeri... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar történelem Retró
X
Kövess minket facebookon!