hirdetes

Magyarország közlekedésének kialakulása

P. B.

Magyarországon eleinte lovaskocsival közlekedtek az emberek, egészen a kerékpár feltalálásáig, hiszen akkoriban nem létezett más erre alkalmas eszköz. A fogatokat viszont csak a magasabb társadalmi rétegekbe tartozó pénzesebb emberek engedhették meg maguknak, mivel több ló fenntartása esetleg az állatokat irányító, gondozó alkalmazottak kifizetése nem volt olcsó mulatság.

Az első utak még kézzel lerakott kövekből álltak és ezeken közlekedtek egymás mellett a szekerek és az emberek, mivel akkoriban még nem alakítottak ki teljesen elkülönített járdaszigeteket.

Közlekedési eszközök a 19. és 20. században

Kerékpárok fejlődése

A 19. század elején találták fel a kerékpárt, ami kezdetben nem rendelkezett különálló hajtóművel, az emberek ráültek és a lábukkal hajtották magukat, innen is jött az elnevezése: futógép.

Ezután az 1830-as években fejlesztették tovább az eszközt, úgy hogy már volt egy meghajtó mechanizmusa, bár még közel sem ugyanazon az elven működött mint a mai kerékpárok többsége.

A következő szintet a velocipéd jelentette, melyet biztosan sokan láthattatok már és elképzeltétek, hogy hogyan is lehetséges ezeket az elől nagy, hátul kis kerekű bringákat irányítani, ha meg kell állnia az embernek hogyan száll le róla és a többi érdekes helyzetet is.

hirdetes

1885-ben pedig eljött az ideje a ma is ismert kerékpárok elődjének feltalálásához. Ez már lánchajtással működött és 1888-ban mutatták be a pneumatikus gumiabroncsokat, melyeket a mai napig használunk. Ezek a biciklik voltak a legelterjedtebbek Magyarországon az 1800-as évek végén. Ilyenkor nyitották meg üzleteiket a legnagyobb kerékpárgyártók, és a helyszín leginkább Budapest volt.

Számos autógyártó cég eleinte bicikliket gyártott vagy időközben kezdett bele, a legnépszerűbb ezek közül a Peugeot. Egy másik érdekesség, hogy a Csepel, amely egy magyar kerékpár márka, fennállásának lassan 100. évfordulóját ünnepelheti. Időközben amerikai befektetőkkel működött de az utóbbi időben visszatértek a magyar gyökerekhez és azóta is bicikliket gyártanak.

hirdetes

Na de térjünk vissza a századfordulóra. Eleinte az emberek nehézkesen kerékpároztak, elég újkeletű dolognak számított, ezért kerékpáros iskolákat nyitottak, ahol oktatásokat szerveztek.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Magyar akácméz

Magyar akácméz: Hungarikum, mely messze földön híres. A magyar akácméz világos, lágy,... Tovább

Gönc Árpád

Gönc Árpád: a modernkori Magyarország elnöke, aki két cikluson keresztül gyakorolta a... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek