hirdetes

Tudósok is bizonyítják, hogy létezik a ledobott kaja 5 másodperces szabálya

LK

Biztosan te is hallottad már, hogy ha leesik az étel a kezedből a földre, 5 másodperced van felvenni. A tudósok szerint ez tényleg igaz! 

Itt a bizonyíték, hogy létezik a ledobott kaja 5 másodperces szabálya!

Biztos vagyok benne, hogy te is hallottad már az „öt másodperces szabályt”, ami azt jelenti, hogy ha leesett az étel a kezedből a földre, öt másodpercen belül fel kell venned, és így még nem lesz semmi baja. Úgy tűnik, hogy ez nem csak egy legenda, most tudósok bizonyították be, hogy ez a szabály tényleg létezik!

Vannak, akik hisznek ennek a szabálynak, és alkalmazzák is, azonban akadnak olyanok is, akik nem képesek megenni valamit, ami már leesett a földre. 

Antony Hilton egyetemi tanár kísérletekkel bizonyította be, hogy 5 másodpercen belül még el lehet fogyasztani a leesett ételt. 

hirdetes
Itt a bizonyíték, hogy létezik a ledobott kaja 5 másodperces szabálya!

A professzor szerint azonban nem veszélytelen a földről való evés, hiszen a baktériumok mennyisége, a takarítás gyakorisága, a padló felülete és anyaga, valamint több egyéb tényező mellett az étel tulajdonságai is befolyásolják, hogy pontosan mennyi időnk van, hogy biztonságosnak lehessen nevezni az adott kaja elfogyasztását. 

Mielőtt azonnal elhíresztelnétek minden ismerősnek, muszáj leszögezni, hogy azért nem árt a tisztaság és a gyorsaság sem!

hirdetes

Forrás

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Csíkszereda

Csíkszereda város Hargita megyében, Erdély egyik legnagyobb települése. . Régen  ez... Tovább

Lipicai

Lipicai: Legendás magyar lófajta. A lipicai története 1580-ban kezdődött, amikor a mai... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek