hirdetes

Ezek a leghíresebb fotók a történelemből

Vannak olyan pillanatok a sportban, melyek különböznek a többitől. Ilyenek ezek is. Hihetetlen, hogy milyen gazdag a sport történelme. Mi most megmutatjuk a legjobb pillanatokat!

Hihetetlen pillanatok a sport világában

Muhammed Ali és Clevland Willimas csatája, melyen Ali kifektette az ellenfelét a 3. menetben. Az 1966-ban rendezett találkozó akkori rekordot hozott, hiszen a houston-i összecsapást a helyszínen több, mint 35 000-en nézték meg.

Neil Leifer

 

Heinz Kluetmeier fotója csak újabb bizonyíték az összesküvés elméletek gyártóinak. 2008-at írtunk, mikor is Michael Phelps bejelentette, hogy rekordot jelentő 8 aranyérmet akar nyerni a játékokon. Lehetetlennek tartották ,de végül csak összjött. Az ellenfelek szerint ehhez azonban kellett a NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) támogatása is, akiknek érdekük volt, hogy ez a rekord összejöhessen. A legnagyobb kétség a 200 méter pillangóúszás döntőjében akadt, hiszen a helyszínen, a tv közvetítéseken is úgy látszott, hogy a szerb  Milorad Cavic  előbb ért célba mint az amerikai úszófenomén. A végeredmény azonban teljes megdöbbenésre az lett, hogy Phelps nyert 0,01 másodperccel. Hatalmas volt a felháborodás és azóta is emlegetik ezt a momentumot.

hirdetes
hirdetes

Heinz Kluetmeier

 

1997-et írtunk mikor is mindenki epekedve várta a  Holyfield- Tyson nehézsúlyú összecsapást. A találkozó botránnyal és harapással ért véget, mivel Tyson kiharapott egy darabot ellenfele füléből, melyután 3 millió dollárt kellett fizetnie és a versenyengedélyét is visszavonták.

V.J. Lovero

 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Pozsonyi csata

Pozsonyi csata: időpontja 907. július 4-7. Az egyik oldalon Luitpold bajor herceg és a Theotmár... Tovább

Vízparti lakás

Egy vízparti lakás örök befektetés, különösen akkor, ha az a Balaton partján fekszik.... Tovább

Tovább a lexikonra
Sport