hirdetes

A Kárpát-medence legöregebb épülete több mint ezeréves!

Puskás Rékka

Elképesztő, de már több mint ezeréve áll a Kárpát-medence legöregebb épülete, ami nem más, mint a Kopcsány közelében található Antiokheiai Szent Margit-templom. Tartsatok velem és ismerjétek meg ti is a történetét! 

A Kárpát-medence legöregebb épülete több mint ezeréves!

Az Antiokheiai Szent Margit-templom Szlovákiában Kopcsány közelében egyike a kevés fennmaradt templomnak, amelyek feltételezhetően a Nagymorva Birodalom korából származnak. Szlovákia legrégebbi templomai közé tartozik; valószínűleg a 9. vagy 10. században építették, első fennmaradt említése 1329-ből való. A templomot a 18. századig használták.

A templom elő-romanikus(wd) stílusban épült. Egyhajós templom, amelyben a keleti presbitériumhoz kis, téglalap alakú presbitérium csatlakozik. A legutóbbi ásatások szerint az eredeti templomnak egy téglalap alakú narthex volt a nyugati végén, benne egy kővel kirakott nagy sírral. Amikor a narthexet lebontották, beillesztették a gótikus boltívet, amely azután a nyugati bejáratot képezte. 

hirdetes

1995 óta a templomot a szlovák kulturális örökség részeként tartják nyilván. A nagyközönség számára a templom kívülről megtekinthető. Kopcsánytól keletre egy mezőn áll, és mintegy 1,6 kilométerre helyezkedik el a nagymorávaiai Mikulčice településtől, amely a Morva folyó másik partján található. Egy út vezet hozzá, a közelében egy 16-17. századi épület romja található, amely talán major vagy kúria lehetett.

A templom kutatástörténete

hirdetes

A cseh-szlovák határ közelében található kis templomot hosszú ideig barokk kápolnának tartották. A templom első építészeti felmérését 1964-ben végezték, ekkor a templom építését a gótikus időszakra datálták. 1996-ban Viktor Ferus közzétett egy hipotézist a nagymorva eredetet illetően. A 2004-es kutatások során három sír és több ékszer került elő a templom mellől, amelyek a Nagymorva Birodalom korából származnak.

A sírok helyzete már igazodott a temploméhoz, és a sírok az épületből származó habarcsot tartalmaztak. A töredékek alakja és mérete arra utal, hogy a templom építési szakaszában keletkeztek, és nem valamely későbbi bontáskor. Ebben az időszakban ezt a templomot tartották az egyedülinek, amely a nagymorva korszakból fennmaradt Csehországban illetve Szlovákiában.

A cikk itt még nem ér véget, a következő oldalon folytatom! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Csaba királyfi

Csaba királyfi: A Székely hímnusz egyik versszakában is megemlített legenda. Csaba királyfi a... Tovább

Sárköz és Gemenc

Sárköz és Gemenc: A Sárköz, vagy Tolnai Sárköz földrajzilag egységes, jól... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Kirándulás Külföld Magyar Magyar történelem