hirdetes

Budapest 5 történelmi kávéháza, ahol a múltszázadok eleganciája elevenedik meg

ZH

Tudtad, hogy a magyarok először a törökök uralma alatt találkoztak a kávéval? Bár akkoriban nem igazán voltak elragadtatva a fekete levestől, évszázadok múlva már olyan kávéházakat építettek, amiket még ma is csodálva látogatunk meg. Cikkünkben összegyűjtöttük Budapest legszebb történelmi kávéházait, ahol még mindig érezhető a királyi elegancia és történelmi időutazásban lehet részünk.

budapest kávéházak

Budapest legszebb kávéházai – Történelmi kávéházak Budapesten


Magyarország a törökök uralma idején ismerkedhetett meg az akkor még ismeretlen kávéval, amiért természetesen az elején még nem voltak elragadtatva, de a későbbiekben már olyan csodálatos kávéházakat hoztak létre őseink is, amiktől még ma is eláll a szavunk. Az első kávéházat az 1700-as évek elején egy „Kávéfőző” Balázs néven ismert, rác kereskedő nyitotta meg, ami megváltoztatta a magyarok kapcsolatát a fekete levessel. Olyannyira, hogy Budapestet 200 év múlva már „kávévárosként” emlegették.

Az 1800-1900-as években egy kávéház nem egyszerűen csak arról szólt, hogy beültek az emberek egy kávéra, hanem a társasági élet központjává is vált, és egyfajta társadalmi presztizsnek számított az ilyen helyek látogatása, általában az értelmiségiek találkozóhelye lett. Az 1848-as forradalom sem véletlenül egy kávéházból indult és a Nyugat folyóirat alapítóhelyeként sem véletlenül egy kávéház adta a helyszínt. Ezekre az évekre már több mint 500 kávéház működött a fővárosban, azonban a második világháború, mint oly sok mindent, ezt is megváltoztatta. A kávéházi kultúra gyors hanyatlásnak indult és a legtöbb polgári miliőjű helyet bezárták.

Most azokat a kávéházakat gyűjtöttük össze, amelyek fennmaradtak és újra a régi pompájukban tündökölnek!

1.    Gerbeaud

1858-ban nyitotta meg az akkori Gizella téren (ma Vörösmarty tér) patinás kávéházát Kugler Henrik, akihez Gerbeaud Emil, a svájci származású cukrász és csokoládé mester társult, majd az ő nevét is viselte később a kávéház. A Gerbeaud cukrászda és kávéház ma is rangos helyet foglal el a nemzetközi toplistákon, és még ma is őrzi a két mester által felállított értékeket és szakmai hozzáértést. Többek között a Gerbeaudnak köszönhetjük a zserbó süteményünket, a macskanyelv csokoládét és a konyak meggyet is. A kávéház még ma is úgy tündököl, mint fénykorában, igazán nosztalgikus élmény itt eltölteni egy délutánt.

hirdetes

2.    Centrál

A Centrál kávéházat 1887-ben alapították, ugyanakkor a magyar irodalomtörténelembe 1908-ban került be, amikoris a magyar irodalom és közélet nagy hatású lapja, a Nyugat itt jött létre. A korszak olyan legnagyobb művészei látogatták a kávéházat, mint Babits, aki még kedvese, Tanner Ilona kezét is itt kérte meg. A törzsvendégek közé tartozott még Karinthy, Gárdonyi, Krúdy, Mikszáth, Móricz, Kosztolányi és Csáth Géza is. Ez volt az egyik legjelentősebb kávéház akkor, de a második világháború időszakban a Centrál sem élt tovább és 1949-ben bezáratták. Az újranyitását csak 50 évvel később, a 2000-es években sikerült véghez vinni, de azóta újra a régi fényében ragyog.

3.    New York Café

A világháború utáni időszakot is képes volt túlélni az 1894-ben alapított, New York Café, ami ma is különleges helyet foglal el a legendás kávéházak sorában. Aranykorát a 20.században élte, amikor mindennapos vendégnek számítottak a Nyugat, a Pesti Napló és az Est-lapok szerkesztői is, de szívesen járt ide Szinyei Merse Pál és Heltai Jenő is. 2006-ben egy teljeskörű felújításon esett át, így talán ma még ragyogóbban fest, mint valaha!

hirdetes

4.    Művész

Régen és ma is a művészvilág kedvenc helye az egykori Szenes-palotában nyílt kávéház, ami először a Kis-Gerbeaud, majd a Művész Cukrászda nevet viselte. Mándy Iván és Pilinszky János kedvenc helye volt, ma pedig a színházak sztárjai látogatják szívesen. A kávéház 1898-ban nyitotta meg ajtaját a vendégek előtt és azóta is különleges süteményeket kóstolhatunk a finom kávénk mellé.


 

5.    Hadik

A pesti oldal kávéházai mellett természetesen a budai oldalon is voltak csodás kávéházak, az egyik leghangulatosabb és patinás hely pedig az 1906-ban alapított Hadik kávéház volt, bár igazán híressé a 20-as években vált, bár nem annyira a kávéja, hanem inkább a híres vendégei miatt, mint például Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső vagy Füst Milán. A háború utáni újranyitást csak 2010-ben valósították meg.


 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

A szentiváni tűzgyújtás

A szentiváni tűzgyújtás: A nyári népszokások közé tartozik. Az év közepe, a leghosszabb... Tovább

A tárogató

Tárogató: hungarikumnak számít. Sokan nem is tudják, de esetében egy fúvós hangszerről... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Európa Gasztronómia Kirándulás Magyar történelem