hirdetes

Lélekmelengető levesek a hidegebb napokra – készítsd el őket egyszerűen és gyorsan!

TK
Őszi leves

Öntsük fel ételalapunkat az alaplével, majd sózzuk, borsozzuk azt. 10 perc főzést követően adjuk hozzá a tejszínt, majd reszeljünk bele szerecsendiót is ízesítés képpen. Amennyiben tökéletes állagot szeretnénk, akkor érdemes arra figyelni, hogy ekkorra már a lé lepje el a zöldséget.


Forraljuk fel még egyszer ételünket, majd ahogy teljesen puhává vált, akkor vegyük le a tűzről, s pépesítsük azt egy botmixer segítségével. Ízlés szerint, amennyiben szükséges, ízesítsük még sóval, borssal.


Színes őszi leves


Hozzávalók (6 adag)


-    10 dkg kolozsvári szalonna
-    1 közepes darab vöröshagyma
-    10 dkg gomba
-    1 közepes szár halványító zeller
-    40 dkg konzerv paradicsom
-    50 dkg sütőtök
-    30 dkg fejtett bab
-    1 dkg sűrített paradicsom

hirdetes
-    1,3 liter víz
-    1 gerezd fokhagyma
-    1 szál rozmaring
-    1 teáskanál só
-    1 teáskanál bors
-    petrezselyem a tálaláshoz


Kezdjük el sütni a már csíkokra vágott szalonnát egy nagyobb fazékban. Szeleteljük, hámozzuk, valamint kockázzuk fel a zöldségeket, majd ahogy egy kisebb zsír már megjelent a szalonna alatt, akkor dobjuk hozzá azokat. Kevergessük levesalapunkat addig, amíg a zöldségek enyhén szint nem kapnak – ez nagyjából 6 – 8 perc után következik be.


Ezután érdemes hozzáadni a többi hozzávalót is, majd öntsük fel fazekunkat 1 – 1,5 liter vízzel. Várjuk meg, még felforr ételünk, ezután már csak kis lángon addig főzzük, amíg a tök meg nem puhul.


Tálaláskor szórjuk levesünkre petrezselymet ízlés szerint.

hirdetes


Almás szilvaleves


Hozzávalók (4 adag)


-    3 darab közepes méretű alma
-    50 dkg szilva
-    3 deciliter tej
-    2 tasak vaníliapuding
-    1,5 liter víz
-    4 evőkanál cukor
-    2 csomag vaníliás cukor
-    2 kávéskanál fahéj


Isteni levesünk elkésztéséhez először hámozzuk meg az almát, majd a kimagozott szilvával együtt daraboljuk azokat fel.


Válasszunk ki egy nagyobb fazekat, majd dobjuk bele a gyümölcsöket – öntsük fel azokat vízzel, adjuk hozzá a cukrot, a fahéjat, a vaníliás cukrot. Forraljuk fel levesünket.


Keverjük ki a pudingporokat tejjel, majd ezzel sűrítsük be levesünket.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Kisdobos

Kisdobos: kisdobos csak az lehet(ett), aki (volt)úttörő. Kizárólag gyermekek részére... Tovább

Törley pezsgő

Törley pezsgő: Hungarikum. Hagyomány és minőség 1899-óta. Maga a márkanév tehát immáron... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Ételek Gasztronómia
X
Kövess minket facebookon!